|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 115 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-115 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Csapody Miklós 2010. január 17.Markó: a magyarok nélkül nem lehet demokráciát építeni RomániábanMagyarok nélkül Romániában sem a zsarnokságot rombolni, sem demokráciát építeni nem lehet – jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szombat este Kolozsváron, a szervezet húsz éves születésnapjára szervezett rendezvényen. A rendezvényem magyarországi és romániai politikai pártok képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ az 1989-es romániai fordulatot követően jött létre. Bukarestben és Erdély több városában napok alatt alakultak a helyi szervezetek, több százezres tagsággal. Markó szerint az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentős változást véghezvinni Romániában. Az elmúlt húsz esztendő mérlegét megvonva megállapította: az RMDSZ olyan politikai erővé nőtte ki magát, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni sem Romániában, sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében és Európában. “Ott vagyunk az önkormányzatokban, ott vagyunk a román parlamentben, de megfelelő súllyal jelen vagyunk Magyarországon is, teljes jogú tagjai vagyunk az európai néppártnak” – magyarázta az erdélyi politikai szervezet vezetője. “Az RMDSZ a román politikai élet legállandóbb és legstabilabb politikai szervezete, mi sem nevet sem programot nem változtattunk és ez mindössze rólunk mondható el” – mondta Markó Béla. Az elnök véleménye szerint ma a romániai magyar közösség sok olyan jogot tudhat a magáénak, amelyektől 1989 decembere előtt megfosztották, és amelyektől azután is távol akartak tartani. “Az alkotmány garantálja oktatási és nyelvhasználati jogainkat. Ismét vannak hivatalos magyar nyelvű településnevek. Kötelező módon használni kell a magyar nyelvet írásban és szóban az önkormányzatokban, a különböző hivatalokban” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ elnöke. Aki megemlítette a számos önálló magyar középiskolát, a kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatást és magyar nyelvű magánegyetemet is. Markó azonban a hiányosságokra is kitért: “Mennyi minden nincsen még: az önálló állami magyar egyetemtől a különféle autonómiákig”, Mint elmondta sok joguk papíron létezik ugyan, azonban a gyakorlatban mindössze részlegesen alkalmazzák: “Messze vagyunk attól amit 1989 decemberében néhány év alatt reméltünk megvalósítani és íme, két évtized sem volt elegendő rá” Ghémesi Ferenc sikertörténetnek nevezte az RMDSZ húsz évét. A miniszterelnöki hivatal szakállamtitkára úgy fogalmazott: az erdélyi szervezet megkerülhetetlen szereplője a magyar-román kapcsolatoknak és a romániai politikának. Az eseményen résztvevő Lendvai Ildikó a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke párhuzamot vont az RMDSZ és az MSZP között: mindkettő nehéz időben vállalt kormányzati szerepet, amikor ez nem népszerűséget hoz, hanem kemény munkát jelent. Harrach Péter, Fidesz-KDNP képviselője úgy vélte: csak egy erős anyaország képes a határon túli nemzetrészeket támogatni vagy a nemzeti egységet megteremteni. “Olyan országot szeretnénk amely a térségben gazdaságilag és politikailag is jelentős és ezzel segítséget tud adni a határon túli közösségeknek” – mondta. Hozzátette: nagy szükség van a nemzeti egységre, Magyarországon és az összmagyarságnak is, ezt pedig áldozatok és kompromisszumok árán, de meg kell teremteni. Csapody Miklós az MDF képviseletében úgy vélte: a szervezetnek sikerült mindig a pragmatikus nemzeti érdekképviselet nevében cselekedni. Forrás: erdon.ro 2010. január 18.Markó: számos joggal élhetünk, de sok még a teendőSe diktatúrát lerombolni, se demokráciát építeni nélkülünk nem lehet Az RMDSZ stabilitásának az volt a feltétele az elmúlt húsz évben, hogy önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét, így a szövetség csak egyvalakihez van hozzáláncolva: saját közösségéhez – fejtette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton Kolozsváron, az RMDSZ megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából tartott gálaműsoron. Az ünnepségen a szövetség vezető tisztségviselői és egykori alapítói mellett jelen voltak a magyar kormány képviselői, a romániai és magyarországi politikai pártok képviselői, a Kárpát-medencei magyar szervezetek, valamint a magyar történelmi egyházak és civil szervezetek vezetői. Hivatalos volt az eseményre Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke is, aki azonban a novemberben püspökké választott Csűry István felavatásán vett részt Nagyváradon. A Himnusz eléneklésével kezdődött szombaton az RMDSZ huszadik születésnapja alkalmával szervezett ünnepi gálaműsor a Kolozsvári Magyar Operában. Ezt követően Skovrán Tünde kolozsvári színművész Tompa László Vallomás című versét adta elő, majd Az elmúlt húsz év című rövidfilm után Markó Béla szövetségi elnök lépett színpadra, és köszöntötte a jelenlévőket. Az elmúlt két évtizedet értékelő ünnepi beszédében a szövetségi elnök kifejtette: a kommunista diktatúra utolsó éveiben felgyorsult a bomlás, eltűnt a magyar nyelv a közéletből, már a legeldugottabb székely településen sem lehetett magyar emléktáblát látni. Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Csíkszereda, Nagyvárad és a többi erdélyi város és falu nevét már a magyar újságokban sem lehetett leírni magyarul, egyetlen önálló magyar középiskola sem volt. Közösségként szinte semmink se maradt, és a legnagyobb veszteség az volt, hogy a remény is eltűnni látszott. A nyolcvanas években egyre több magyar telepedett ki külföldre, úgy tűnt, hogy Románia egyszínűvé válik, és a kommunista nemzetállam teljes diadalt arat – mondta az RMDSZ elnöke. Leszögezte: utóbb azonban az események bebizonyították, hogy mégis meg lehet itt maradni magyarnak, újjá lehet építeni az országot, és ezen belül a magyar közösséget. Napok alatt többezren iratkoztak az RMDSZ-be Bukarestben és Erdély különböző városaiban 1989 decemberében napok alatt jött létre az RMDSZ, napok alatt több százezren iratkoztak be a szervezetbe, amely azóta is él és képviseli a magyar közösséget. Markó Béla szerint a magyar közösség tudta, mit kell tenni: szövetséget kell létrehozni, el kell kerülni a pártosodást, egységesen kell fellépni, erőt, szolidaritást kell mutatni, és azonnal el kell kezdeni a politikai küzdelmet. Az RMDSZ elnöke utalt a közösségen belüli vitákra és véleménykülönbségekre is, ám hangsúlyozta: Tőkés László temesvári szerepvállalása már akkor bebizonyította, hogy ebben az országban a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet. Markó Béla kiemelte azt is, hogy fejet kell hajtanunk az RMDSZ első elnökének, Domokos Gézának, és Sütő Andrásnak az emléke előtt is. Kiemelte: az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentős változást végigvinni az országban. Temesvár bebizonyította, hogy a diktatúrát nem lehet a magyarok nélkül lebontani, az elmúlt húsz év parlamenti küzdelmei és kormányzati szerepvállalásai pedig arról tanúskodnak: a demokráciát nem lehet nélkülünk felépíteni. Az egyik legnagyobb érték, amit a romániai magyar közösség létrehozott az utóbbi két évtizedben a szövetség eszméje – mondta Markó, hozzátéve: az RMDSZ a romániai politikai élet legstabilabb politikai szervezete. Ennek az volt a feltétele, hogy a szövetség önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét – mondta. Mint fogalmazott, többször léptünk koalícióra, egyezségeinket betartottuk, és ezután is be fogjuk tartani, de mi csak egyvalakihez vagyunk hozzáláncolva: saját közösségünkhöz. Kitüntették azokat, akik sokat tettek a szervezetért Ma a magyar közösség számos olyan jogot tudhat magáénak, amelyektől 1989 decembere előtt megfosztottak, és amelyektől azután is, például Marosvásárhely 1990-es véres márciusa alkalmával próbáltak távol tartani – hívta fel a figyelmet az RMDSZ elnöke, emlékeztetve egyben arra is, hogy mennyi minden nincs még az állami magyar egyetemtől egészen a különféle autonómiákig, illetve hány jogunk van papíron, amit a gyakorlatban még csak részlegesen alkalmaznak. Ne adjuk fel Kolozsvárt Markó Béla beszédét követően a meghívottak ünnepi köszöntései, felszólalásai hangzottak el. Elsőként Kántor Lajos kolozsvári irodalomkritikus, a Korunk című folyóirat volt főszerkesztője szólalt fel, aki mint az RMDSZ egyik alapítója osztott meg néhány gondolatot a jelenlévőkkel. Beszédének vezérgondolata az volt, hogy ne adjuk fel Kolozsvárt, amely szerinte „fel nem adható város”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az RMDSZ története szempontjából is jó választás volt Kolozsváron megszervezni 1990. január 7-én a szövetség első tanácskozását, most pedig a huszadik évforduló alkalmával tartott ünnepséget. Végezetül Kántor „jó választásokat” és „jó válaszokat” kívánt az elkövetkező húsz évre az RMDSZ-nek. A határon túli magyar szervezetek nevében Kasza József kifejtette: fejet hajt az RMDSZ által az elmúlt két évtizedben elért eredmények előtt, amelyek szerinte az elkövetkezőkben sem fognak elmaradni. Az elmúlt években a politikából visszavonult újvidéki volt polgármester az anyaország és a határon túli magyarság viszonyáról szólva hangsúlyozta: általában az anyaországtól segítséget vár az országhatáron kívül élő magyarság, most azonban olyan időket élünk, hogy utóbbiaknak kell segítséget nyújtania az anyaországnak ahhoz, hogy talpra álljon, és ne vesszen el. Emil Boc miniszterelnök üzenetét az RMDSZ-szel kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Ioan Oltean olvasta fel. Levelében a kormányfő hangsúlyozta: az RMDSZ az elmúlt évek során az egyik legjobb partner volt, komoly, kiegyensúlyozott és pragmatikus politikát folytatott, és jelentős szerepet játszott a társadalom demokratizálásában. Boc üzenetében kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-el való partnerség a hatékony kormányzás és az etnikumközi együttműködés modellje lesz. A Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről Cristian Diaconescu alelnök vett részt az ünnepségen, aki pártja jókívánságait tolmácsolta, és azt hangsúlyozta: még sok a közös tennivaló. Az RMDSZ megkerülhetetlen szereplő Bajnai Gordon magyar miniszterelnök üdvözletét Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta a jelenlévőknek. Megállapította: az RMDSZ nélkül nehezen beszélhetnénk ma magyar nyelvű intézményekről, magyar oktatásról, a magyar-román együttélés új korszakáról, közös kormányülésekről. A politikus szerint az elért eredményekhez nagy elszántságra, bátorságra és kompromisszumkészségre volt szükség. Úgy vélte, hogy az RMDSZ megkerülhetetlen szereplője a magyar-román viszonynak, és példát mutatott a Kárpát-medence egész magyarsága számára.Végezetül Gémesi Ferenc egy emlékplakettet adott át Markó Bélának, amelyet a magyar kormány ajándékozott az RMDSZ-nek a huszadik évforduló alkalmával. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) üzenetét Lendvai Ildikó pártelnök tolmácsolta. A magyarországi politikus párhuzamot vonva a két párt között hangsúlyozta, hogy az MSZP és az RMDSZ egyaránt nehéz és válságos időkben vállalt kormányzati felelősséget, amikor ez a tevékenység nem népszerűséget hozott, hanem hatalmas felelősséget rótt rájuk. Mint fogalmazott, az RMDSZ útja továbbra is változatlan, és a felelősség útját kell követnie. Kedélyes beszélgetésekre is jutott idő az RMDSZ-es politikusok között Harrach Péter, a Fidesz-KNPP képviselője, az Országgyűlés alelnöke kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-nek lesz ereje a jövőben is párbeszédet folytatni a többségi társadalommal, felvállalni a nemzeti egység ügyét az európai normák betartásával. Csak egy erős anyaország képes arra, hogy a nemzeti egységet megvalósítsa, és amelyre az összmagyarságnak szüksége van – mondta Harrach Péter. A kettős állampolgárság megszerzését könnyítő, kudarcba fulladt 2004. december 5-i népszavazás miatt a határon túli magyarságot megkövető politikus hozzátette: áldozatvállalások és kompromisszumok árán is meg kell teremteni a nemzeti egységet. Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselője elmondta: az erdélyi magyar méltóság nyilatkozik meg jelen ünnepségen. Kifejtette ugyanakkor, hogy az RMDSZ olykor a románokkal viaskodva vagy együttműködve, hol ellenzékben, hol kormányon, mindig a pragmatikus nemzeti érdekképviselet szellemében cselekszik. A Magyar Koalíció Pártját (MKP) Berényi József képviselte, aki a két határon túli magyar közösség helyzete között vont párhuzamot. A szlovákiai politikus elmondása szerint nagyon sok a hasonlóság a két közösség életében, és mint ilyen, az RMDSZ sok esetben példát mutat számukra. Kétszáz személyt tüntettek ki Az ünnepi köszöntések után emlékplakett-átadásra került sor: az RMDSZ vezetősége Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész alkotásával és díszoklevéllel ajándékozott meg több mint kétszáz személyt, aki az elmúlt húsz évben valamilyen formában hozzájárult a szövetség megalapításához és működéséhez. Nevükben Cs. Gyimesi Éva egyetemi professzor mondott köszönetet: az értelmiség és a hatalom között párhuzamot vonva arra intett, hogy ne tévesszék soha össze a hatalom szeretetét a szeretett haza hatalmával. Markó Béla szövetségi elnök az évforduló alkalmával bejelentette: bejegyezték a Kós Károly Akadémia Alapítványt, és a Szabadság napilapot kiadó Minerva Egyesülettel közösen egy erdélyi művelődési központot hoznak létre Kolozsváron. Az RMDSZ ugyanakkor két kiadványt is megjelentetett: a Húszéves az RMDSZ című könyvet, amely a szövetség két évtizedes történetének kronológiáját, iratgyűjteményének egy válogatását, egykori és mai tisztségviselőinek névjegyzékét tartalmazza; a másik kötet pedig a közel hétszáz fényképet magába foglaló Évek és képek című fotóalbum. A gálaműsoron fellépett ifj. Márkos Albert hegedűművész, aki id. Márkos Albert A táncban című művét adta elő. A jelenlévők Hatházi Andrást is hallhatták, a kolozsvári színművész Horváth István Tornyot raktam című versét mondta el. Végezetül a Harmadik zenekar kíséretében Demeter Panni népdalokat énekelt, majd a Bogáncs együttes néptáncokat adott elő. PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. január 18.Markó: Az RMDSZ az elmúlt két évtizedben nem adta fel önállóságátA Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) stabilitásának az volt a feltétele az elmúlt két évtizedben, hogy önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét - fejtette ki szombaton Kolozsváron Markó Béla, szervezet megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Az RMDSZ elnöke az elmúlt húsz esztendőt felölelő visszatekintésében leszögezte: Romániában a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet. Magyar és román pártok képviselői is köszöntötték az RMDSZ-t Markó az állami magyar opera épületében az egykori alapítók, az erdélyi magyar civil szervezetek és történelmi magyar egyházak vezetői, a romániai és külföldi meghívottak előtt tartott beszédében felidézte: a diktatúra utolsó éveiben felgyorsult Romániában a bomlás, eltűnt a magyar nyelv a közéletből, már a legeldugottabb székely településen sem lehetett magyar emléktáblát látni. Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Csíkszereda, Nagyvárad és a többi erdélyi város nevét már a magyar újságokban sem lehetett leírni magyarul, nem volt egyetlen önálló magyar középiskola sem. A nyolcvanas években egyre több magyar hagyta el Romániát, úgy látszott, hogy egyszínűvé válik az ország, és teljes diadalt arat a kommunista nemzetállam - mondta. Utóbb azonban bebizonyosodott, hogy Romániában mégis meg lehet maradni magyarnak. Bukarestben és Erdély különböző városaiban 1989 decemberében napok alatt jött létre az RMDSZ, napok alatt több százezren iratkoztak be a szervezetbe - emlékezett vissza Markó, aki szerint a magyar közösség akkor felismerte: szövetséget kell alkotni, el kell kerülni a pártosodást, azonnal és egységesen kell elkezdeni a politikai küzdelmet. A szónok utalt a romániai magyarságon belüli vitákra, véleménykülönbségekre is. Tőkés László temesvári szerepvállalása azonban már akkor bebizonyította - fűzte hozzá -, hogy Romániában a magyarok nélkül sem diktatúrát lerombolni, sem demokráciát felépíteni nem lehet. Szólt az RMDSZ első elnökének, Domokos Gézának, és Sütő Andrásnak az érdemeiről is. Markó szerint az RMDSZ nélkül továbbra sem lehet jelentős változást véghezvinni Romániában. Az elmúlt húsz esztendő mérlegét megvonva megállapította: az RMDSZ olyan politikai erővé nőtte ki magát, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni sem Romániában, sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében vagy Európában. "Ott vagyunk az önkormányzatokban, ott vagyunk a román parlamentben, de megfelelő súllyal jelen vagyunk Magyarországon is, teljes jogú tagjai vagyunk az európai néppártnak" - magyarázta az erdélyi politikai szervezet vezetője. "Az RMDSZ a román politikai élet legállandóbb és legstabilabb politikai szervezete, mi sem nevet sem programot nem változtattunk és ez mindössze rólunk mondható el" - folytatta. A szervezet stabilitásának az volt a feltétele az elmúlt két évtizedben, hogy önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a szekerét - mondta, hangsúlyozva: "Léptünk koalícióra többször, egyezségeinket betartottuk, és ezután is be fogjuk tartani, de mi csak egyvalakihez vagyunk hozzáláncolva: saját közösségünkhöz". Az elnök véleménye szerint ma a romániai magyar közösség sok olyan jogot tudhat magának, amelyektől 1989 decembere előtt megfosztották és amelyektől azután is, például Marosvásárhely 1990 véres márciusa után távol akartak tartani. Az alkotmány garantálja oktatási és nyelvhasználati jogainkat. Ismét vannak hivatalos magyar nyelvű településnevek. "Kötelező módon használni kell a magyar nyelvet írásban és szóban az önkormányzatokban, a különböző hivatalokban" - hívta fel a figyelmet. Megemlítette a számos önálló magyar középiskolát, a kiterjedt magyar nyelvű egyetemi oktatás és magyar nyelvű magánegyetemet. Hozzátette: mindezek mellett sok államosított ingatlant is sikerült visszaszerezni. Markó azonban a hiányosságokra is kitért. "Mennyi minden nincsen még: az az önálló állami magyar egyetemtől a különféle autonómiákig" - figyelmeztetett. Mint elmondta sok joguk papíron létezik ugyan, azonban a gyakorlatban mindössze részlegesen alkalmazzák. "Messze vagyunk attól amit 1989 decemberében néhány év alatt reméltünk megvalósítani és íme, két évtized sem volt elegendő rá" - tette hozzá. Emil Boc román miniszterelnök üzenetét az RMDSZ-szel kormánykoalíciót alkotó Demokrata Liberális Párt (PD-L) alelnöke, Ioan Olteanu olvasta fel. A kormányfő hangsúlyozta: az RMDSZ az elmúlt évek során az egyik legjobb partner volt, kiegyensúlyozott politikát folytatott, és jelentős szerepet játszott a romániai társadalom demokratizálásában. Bajnai Gordon miniszterelnök üdvözletét Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta a jelenlévőknek. Megállapította: az RMDSZ nélkül nehezen beszélhetnénk ma magyar nyelvű intézményekről, magyar oktatásról, a magyar román együttélés új korszakáról, közös kormányülésekről. Gémesi szerint az RMDSZ megkerülhetetlen szereplője a magyar-román viszonynak, példát mutatott a Kárpát-medence egész magyarsága számára. Az RMDSZ kompromisszum-készségére Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke is felhívta a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az MSZP és az RMDSZ egyaránt nehéz időkben vállalt kormányzati felelősséget, amikor ez a tevékenység nem népszerűséget hozott, hanem hatalmas felelősségét rótt rájuk. Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke a Fidesz és a KDNP nevében kifejezte reményét, hogy az RMDSZ-nek lesz ereje a jövőben is párbeszédet folytatni a román többségi társadalommal, felvállalni a nemzeti egység ügyét az európai normák betartásával. Csak egy erős anyaország képes arra, hogy a határon túli nemzetrészeket támogassa, a nemzeti egységet megvalósítsa - hangsúlyozta Harrach Péter. Csapody Miklós az MDF nevében elmondta: az RMDSZ olykor a románokkal viaskodva vagy együttműködve, hol ellenzékben, hol kormányon mindig a pragmatikus nemzeti érdekképviselet szellemében cselekszik. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2011. február 19.FOTÓRIPORT - Bánffy Miklós-vándorkiállítás KolozsváronA budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által Bánffy Miklós halálának 60. évfordulója alkalmából szervezett vándorkiállítást nyitották meg Kolozsváron, két helyszínen: pénteken délután a Reményik Sándor Galériában, szombaton délelőtt pedig az EMKE–Györkös Mányi Albert Emlékházban. A második tárlatmegnyitót követő Bánffy Miklós ismeretlen (elfelejtett) arcai című konferencián Csapody Miklós, Kereskényi Hajnal és Szebeni Zsuzsa tartott előadást. ROHONYI D. IVÁN, FERENCZ ZSOLT, Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 24.K… mint összekötőNemzetféltő könyvek – féláron. Ezt egy budapesti kiadó tudatja velem és persze nem csak velem, elektronikusan (vagyis nemzetközileg). Nemzetmentő tábla, Kolozsvárt (Tudakozó – vagy Dohányozni tilos; mindegy, a lényeg: hogy az egyetem főbejáratához közel álljon, magyarul), teljes áron. Ki hogyan félti, próbálja menteni nemzetét, nemzetünket (nemzetiségünket). A cél aligha vitatható, miközben tudjuk: és nemzetközivé lett a világ, ha nem is úgy, ahogy azt az Internacionálé jósolta. A pesti kiadó vegyes kínálatában nyilván találni Wass Albertet (ezek szerint féláron), de van benne Páskándi Géza is (20. századi klasszikus magyar költőkről), Székely Mózes-, azaz Daday Loránd-regények és két fontos antológia, Pomogáts Béla összeállításában: az Üdvözlégy, szabadság! és a Psalmus Hungaricus. (Hogy most miért fél áron? Annyira elnemzetietlenedett volna, elsatnyult az utókor? Vagy csak az általános olvasási kedv, szokáscsökkenése lenne az ok?) Nekem az olcsó reklámmal van bajom, azzal, amely beáll a mosószer- és gyógyszer-piacot kiszolgáló trendbe, és a nemzetféltésből üzletet csinál. Persze nem Páskándival és Pomogátscsal, hanem a nemes érzelmeket, a nosztalgiát, az évtizedes (már majdnem évszázados) frusztrációt manipulálókkal volna vitám – ha egy normális vitára napjaink közvéleménye (itt és túl) alkalmasnak bizonyulna. Ebben, sajnos, kételkedem. Marad, mint reális lehetőség egy-egy hír, esemény kommentálása. B(l)ödeháza A média világgá röpítette a hírt: a Magyarország délnyugati határán fekvő kis falu, a Zala megyei Bödeháza lakói harmadszorra sem tudtak polgármestert választani. Az eredetileg negyvenvalahány szavazóval rendelkező helységben először szavazategyenlőség alakult ki a két jelölt között, a második és a harmadik szavazás eredményét pedig megsemmisítették, ugyanis a szomszédból időközben bejelentkezettekkel majdnem duplájára nőtt a leadott voksok száma. Pikantériája az ügynek, hogy – legalábbis az egyik közszolgálati adó értesülése szerint – éppen az egyik pályázó házanépe nőtt meg ilyen hirtelen, a szomszéd faluból fiktíven átjelentkezettekkel. A helyi és a megyei választási iroda vezetői, szegények, tehetetlenül álltak a jelenség előtt, vizsgálni kezdték, hogy kik nem tartózkodnak „életvitelszerűen” a faluban. Nos, ezen az „életvitelszerűségen” érdemes volna alaposabban elgondolkodni, Bödeháza határán messze túl. Azon mindenesetre már hetek óta csodálkozom, hogy a sajtó nem igazán kapta fel ezt az istenhátamögötti hírt. Egy nagy Blödeháza volna alakulóban? (Az a bizonyos „l” nyilván sajtóhibaként kerül a „B” és az „ö” közé.) Bánffy Miklóssal – több helyszínen Úgy két évtizeddel ezelőtt, egy korai Kós Károly-megnyilatkozás (az 1911-es balázsfalvi ASTRA-nagygyűlés visszhangja) után kutatva, a Budapesti Hírlap 1910. április 26-i számában ráakadtam egy újságírói beszámolóra, amely gróf Bánffy Miklósnak a kolozsvári II. választókerületben elhangzott szavait idézi, a következőképpen: „Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek. A nemzetiségi kérdésben panaszolta [Bánffy], hogy nem azokat kérdezték meg, akik ismerik a kérdést, hanem a fővárosban lévő más szemmel látókat. A nemzetiségi kérdést érintő ügyekben elsősorban az erdélyieket kell meghallgatni.” 1910-ben még nem mi (azaz apáink-nagyapáink) voltak itt a nemzetiségiek. Majd – átmenetileg – 1943-ban sem. Amikor Bánffy Miklós (jóval a másfél évig tartó magyar külügyminisztersége után) „kettős küldetést” vállalt, Budapest (egész pontosan: a magyarság) és Bukarest között próbált közvetíteni. Erről a bukaresti útról tartott színvonalas előadást, érdekes háttér-anyagra is utalva, Csapody Miklós, az erdélyi dolgokban igencsak járatos (Ilia-tanítvány), Budapesten élő irodalomtörténész, a két napra elosztott kolozsvári Bánffy-rendezvényen. Nem kevésbé volt fontos Dávid Gyula emlékeztetője Bánffy Miklós irodalomszervezői munkájára – amelyet a magyar fővárosból (1926-ban) hazatérve, a Bukarestben letett román állampolgári eskü tett lehetővé. Bánffy volt az, aki a már 1910-ben felismertekhez hűen, tulajdonképpen minden lépését az erdélyi (az ő életének kisebbik hányadában: romániai) magyarság érdekeihez igazította. A budapesti színháztörténeti intézet Kolozsvárról érettségi után elszármazott munkatársának, Szebeni Zsuzsának az elkötelezettsége, kitartó kutatása tette lehetővé a gazdag kiállítást és a hozzá kapcsolt előadásokat. Jó volt fiatalokat is látni, a Bánffy-életműben már régebbtől jártas idősebbek mellett, az előadói asztalnál. Kereskényi Hajnal az itthoni utánpótlást képviselte, figyelemre méltóan. (A nemzeti-nemzetiségi mellett érdemleges Bánffy-szó, azaz kép a nemzetköziségről: az európai diplomatákról készített karikatúrái ugyanúgy nem amatőr-termékek, mint ahogy legjobb drámái sem, főképpen azonban a nagy regény, a trilógia, az Erdélyi történet.) Szezonkezdet – Puskással Sajnos, csak én kezdem – most, február végén vele, azaz a (futballistának, ráadásul fradistának indult) történész Borsi-Kálmán Béla róla szóló könyvével a tavaszi évadot. (Tudomásul véve már, örömmel, az Arsenal győzelmét a BL-ben a Barcelona fölött; a távolból pedig, ugyancsak a tévé jóvoltából, a Puskás nagyságú brazil Ronaldo visszavonulását.) Hagyjuk most a CFR-t, de az FTC-t is, van baja elég. Horgonyozzunk le az Aranycsapatnál és a kapitányánál (a könyv címe is ez). Ami ugye maradéktalanul magyar nemzeti és a legteljesebben nemzetközi ügy, nem is lehetne másképp nézni, olvasni. Borsi-Kálmán Béla pedig, vérbeli történészként (bizonyára nem feledve diplomata múltját, hiszen utal is a magyar határokon túl szerzett tapasztalataira), ezt a dicsőséges és egyben fájó, évtizedek során megőrződött futball-epizódot bekapcsolja a magyar históriába. A Honvéd, a Real Madrid, a válogatott balösszekötőjéről szóló sok-sok érdekes részlet, pszichológiai elemzés közül – nem tehetek róla – a 151. lapon található, Puskástól távolodó eszmefuttatását vagyok kénytelen ide beemelni. A Csengerbagoson született, gyerekként magyar állampolgárrá lett Kálmán Béla az Aranycsapattól kicsit elkalandozva, itt a saját labdarúgó karrierje (a hiány) magyarázatát, egyúttal az áttelepedés utáni traumák, egyfajta kirekesztettség okát keresi, kétségtelen keserűséggel. És azon kapjuk magunkat, hogy mégis a Fradi – és Trianon – közelébe kerülünk. Íme:„…szocializációm ott, a Franzstadt Torna Club Üllői úti sáros edzőpályán fejeződött be, ott, a régi, korhadó falelátó, a »B-közép« alatti dohszagú öltözőkben váltam »magyarországivá«. Ott és akkor, ’69 februárja és júniusa között került rám a kis (nagy) magyar megvertség bélyege. Méghozzá olyan erősen, hogy egyszer s mindenkorra beégette magát személyiségembe, legalább is annak »titkos«, rejtjelesen kódolt bugyraiba. Mindenki – minden »trianoni« Magyarországon felnőtt játékostárs – erre a bizalmas zárkombinációra »ismer rá« csalhatatlan biztonsággal, mihelyt beteszem a lábam egy hazai öltözőbe. És kezd rögvest »működni«, ha valamilyen (bármilyen) a Fradi-szentélyben 1969–1970 között megélt-rögzített beszéd- vagy játékszituáció keletkezik – megint csak tökéletesen függetlenül a mindenkori csapattársak valós (objektív) képességeitől: elég egy kis ordibálás, némi »cikizés«, bármilyen rosszindulatú megjegyzés, vagy akár egy megvető pillantás, a sérült idegpályák máris aktivizálódnak, a régi sebek-gátlások felszakadnak, s ilyenkor nemhogy a labdát nem találom el, még át is esek rajta. Vagyis »igazolom«, újra és újra »megerősítem« az 1969-es határozat »helyességét«…” (Ekkor hangzott el ugyanis a focisták autóbuszában is egyetemi vizsgára készülő huszonegy éves srác felé Albert Flóri szentenciája: „Elmész te az anyád p…a, már régóta figyellek, intelligens gyerek vagy, nyelveket beszélsz, de sohasem lesz belőled futballista, akármilyen ügyes vagy is!”) A történetet, az életre szóló frusztrációt Borsi-Kálmán Béla hosszabban meséli, egy érzékeny lelkületű, egyszerre labdarúgónak és értelmiséginek készülő fiatal idegen környezetben történő megaláztatását. (Szerencsére történészként és diplomataként túllépett ezen.) Számítsuk akár le a sirámokból a szubjektivitást – de kapcsoljuk ide az edző Jenei Imre egykori, közismert lejáratását a magyar válogatott meghívott edzőjeként – olyan anyaországi társak részéről, akik nyomába sem érhetnek az ő (romániai és európai) eredményeinek. Morgen Holnap majd megoldjuk. Ezt akarja jelenteni az egyetlen, nyugtató szó, amellyel a főszereplő Hatházi András a Morgen című, román–magyar–francia koprodukcióban készült Marian Crişan-filmben kommunikálni próbál a Nagyszalonta környékére került szerencsétlen kis törökkel – aki természetesen szintén nem beszél semmilyen más nyelvet, az anyanyelvén kívül; a gesztusokból, fénykép-mutogatásból, ismétlésekből mégis megtudjuk, hogy Németországban élő fiához szeretne eljutni, hivatalos papírok nélkül. Mi ugyan Arany János jogán Nagyszalontát és vidékét magyarnak tudnánk, a kolozsvári színész viszont egy jólelkű, természetes emberségű románt alakít – kiválóan. A téma nyilván nemzetközi – méltó visszhangra is talált a film különböző fesztiválokon. A román „új hullám”, a fiatalok sorozatos jelentkezése hamisítatlan román környezetben játszatott alkotásokkal tulajdonképpen méltó folytatása Lucian Pintilie még diktatúrabeli Újrajátszásának, Dan Pizza, Mircea Daneliuc filmjeinek (amelyek most, régiek és újak, Svédországban hódították meg a közönséget). Úgy látszik, hiteles művekben nehéz elválasztani a nemzetit a nemzetközitől. (Jancsó Miklós korábbi nagy filmjei ugyanezt bizonyították.) Amikor azt hinnénk, hogy valami nagyon távol van tőlünk – mint most az arab világban érvényesülni látszó dominó-effektus –, az értő kommentárok figyelmeztetnek: ne legyünk olyan biztosak a távolságokban. KÁNTOR LAJOS, Szabadság (Kolozsvár) 2011. március 26.Jubileumi emlékezés egy erdélyi közügyi élharcosraSzáz éve született Mikó Imre, a jogász-politikus-irodalmár Mikó Imre száz esztendővel ezelőtt neves erdélyi családba született az erdővidéki Bölönben, de javarészt Kolozsváron élt és dolgozott, a közügyeket mindig elsődlegesen szem előtt tartotta jogászként, politikusként, irodalmárként, tanárként. Rá, gazdag és a mai körülmények között is tanulságos, az erdélyi magyarság számára példaértékű életpályájára és életművére emlékeztek tegnap az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog-, Közgazdaság és Társadalomtudományi Szakosztálya, valamint az Erdélyi Unitárius Egyház szervezésében. Az EME székhelyén délelőtt lezajlott, hat előadásnak helyet adó emlékkonferencián megjelent az ünnepi rendezvényt kezdeményező és annak lebonyolítását elősegítő család, valamint a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselője. Délután az unitárius egyház Dávid Ferenc imatermében Mikó Imre A szülőföld szerelmese (Orbán Balázs életregénye) című kötetét mutatták be az érdeklődőknek. Az emlékkonferencia első előadója Egyed Ákos akadémikus történész volt, aki a bölöni Mikók és a régi székely törvények kapcsolatáról értekezett. Mikó Imre, annak ellenére, hogy Bánffyhunyadon született és Kolozsváron élt, mindig ápolta származását, regényes életrajzot írt az utazó Bölöni Farkas Sándorról, Orbán Balázs pedig számára egyféle „iskolakalauz” volt. Az erdővidéki tájak, színek, zamatok éppúgy beleépültek tudatába, mint azok az ősi székely törvények, amelyek sajátos szabadságjogokat biztosítottak az Erdély keleti felében élőknek, és amelyeknek köszönhetően a Mikó család fokozatosan felemelkedhetett a társadalmi ranglétrán. A székely örökösségi rend a székely autonómia alapjának tekinthető – mondta az előadó. Csapody Miklós irodalomtörténész a politikus Mikó Imréről beszélt, aki, véleménye szerint, nem volt politikus, csupán hivatásszerűen politizáló közéleti személy. Jó nyelvtudással megáldott képviselőként a román parlamentben megállta helyét, unitárius neveltsége következtében sosem a konfrontációra, a másokra irányuló diktátumra, hanem a megegyezésre, az alkotmányosság betartására törekedett. Bukarestben jó szakpolitikusként ismerték el, Budapesten pedig 1941–44 között azt Erdélyi Párt (EP) főtitkáraként sosem kormánypárti, hanem félellenzéki szerepet vállalt, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt. Az Erdélyi Párt Erdély-politikájával kapcsolatban Tibori Szabó Zoltán újságíró az EP balszárnyát alkotó gróf Teleki Bélára és Vita Sándorra hivatkozva emlékeztetett az 1940–44 közötti észak-erdélyi magyar közigazgatás hibáira: a diadalmas katonai bevonulásra és a katonai adminisztráció bevezetésére, az anyaországi „ejtőernyős” köztisztségviselők kinevezésére, akik gyarmatként viszonyultak Erdélyhez. Mindezek nem szolgálták az itteni sajátos nemzetiségi ellentétek elsimítását. Az EP kisebbségiből többségivé vált tagjainak a többséghez tartozó kisebbségiekként kellett volna megnyilvánulniuk. Az EP-n belüli pluralizmus fontos példa maradt az 1990 utáni erdélyi magyar politika számára. Az ügyvéd Mikó Imréről Varga Attila jogász, parlamenti képviselő tartott előadást, idézve a nagy elődöt: „Az igazi jogásznak mindenbe bele kell élnie magát. Népszolgálatra vállalkozom”. Az emberi jogokért küzdeni csak legális eszközökkel, a többségiekkel való versenyképesség ápolásával, a paragrafusok rengetegében való tájékozódási képességgel lehet, miközben különbséget tudunk tenni az egyéni és a közösségi jogok között. Az emlékkonferencián Gaal György irodalomtörténész Mikó Imre irodalmi munkásságáról, Cseke Péter egyetemi tanár pedig kisebbségi társadalomkutatási tevékenységéről számolt be. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2011. május 22.X. Jakabffy Napok SzatmárnémetibenAz Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület kezdeményezésére és szervezésében, Muzsnay Árpád alelnök kitartásának és elkötelezettségének köszönhetõen 2011. május 20-21-én immár tizedik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a Jakabffy Napok néven ismertté vált kisebbségi tanácskozást, idén a lugosi származású és Szatmárnémetiben nyugvó Jakabffy Elemér politikus, író és lapszerkesztõ születésének 130-ik évfordulója alkalmából Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században - Kisebbségi jogok a Népszövetségtõl az Európai Unióig - címmel. Kárpát-medencei magyar politikusok, kisebbség-kutatók és történészek részvételével a május 20-án, pénteken zajló tanácskozáshoz még egy jeles esemény tartozott, a késõ délutáni órákban az elõadók és meghívottak Szatmárhegyre, a néhai Kossuth-díjas Páskándi Géza szülõfalujába látogattak, s együtt koszorúzták meg a költõ, próza- és drámaíró szülõháza helyét megjelölõ emléktáblát és a falu központjában található mellszobrát. A X. Jakabffy Napok május 21-én, szombat délelõtt a Jakabffy Elemér, neves kisebbségi politikus sírjának és a Szamos parti városban található egykori lakóháza emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget. A Szatmári Megyei Múzeum Vécsey-házi képzõmûvészeti részlegének I. emeleti termében a Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században - Kisebbségi jogok a Népszövetségtõl az Európai Unióig címû tanácskozást a szervezõ Muzsnay Árpád, újságíró, az EMKE alelnöke nyitotta meg, és köszöntõt mondott Schönberger Jenõ, a római katolikus egyház szatmári megyéspüspöke. Varga Attila, jogász, parlamenti képviselõ vezetésével elsõként Szekernyés János, közíró, temesvári helytörténész Jakabffy Elemér, a kisebbségi jogok védelmének letéteményese címû elõadása hangzott el, majd Csapody Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa Jakabffy kultúrpolitikai felfogásáról értekezett. A kolozsvári Székely István, politológus, a Jakabffy által alapított Magyar Kisebbség folyóirat mai fõszerkesztõje a kulturális autonómia lehetõségeit és annak dilemmáit boncolgatta. Bálint-Pataki József, tanár, könyvtáros Budapestrõl Neve több volt, mint áruvédjegy - Határon Túli Magyarok Hivatala, mint kormányzati intézmény címû értekezése különösen izgalmas volt, hiszen Bálint-Pataki a HTMH-nak indulásától munkatársa, 2002-tõl néhány éven át az elnöke volt. Szili Katalin, a Magyar Országgyûlés korábbi elnöke, a Magyar Parlament Nemzeti �?sszetartozás Bizottságának alelnöke vezette a tanácskozás délutáni felét, ebben a részben négy utódállamból meghívott elõadó szólt a kisebbségpolitika más-más aspektusairól. Elsõként Göncz László, történész, Lendván élõ parlamenti képviselõ a szlovéniai kisebbségvédelem idõszerû kihívásáról, az általános nemzetiségi törvény elfogadásának esélyeirõl tartott elõadást. A jelenlevõk meghallgathatták Köteles Lászlónak, az MKP Szepsiben élõ politikusának elõadását Magyarként Csehszlovákiától Szlovákiáig - Kisebbségként a XX. századi Felvidéken témakörben, a kijevi Tóth Mihály, jogásznak Kisebbségi nyelvhasználati jogok és a nemzeti önazonosság megõrzése Ukrajnában valamint Varga Attila, romániai magyar parlamenti képviselõnek Az emberi méltóság és a kisebbségi léthelyzet címû elõadását. A tanácskozás délutáni folytatásában Katona Tamás budapesti történész, nyugalmazott nagykövet vezetésével elõadás hangzott el a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter, jogász, elnöki tanácsostól Egy sajátos helyzetû kisebbség, a romák jogvédelme címmel. Tabajdi Csaba, EP képviselõ Az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének lehetõségeirõl és korlátairól Szili Katalin pedig Autonómiaformákról és lehetõségeikrõl Európában és a Kárpát-medencében fejtette ki gondolatait. �?ket követte Duray Miklós felvidéki politikus, közíró, akinek elõadása: Változatlanság a változóban - Hogyan befolyásolta az EU-hoz való csatlakozás az elszakított magyar nemzetrészek helyzetét címet viselte. A résztvevõk aznap még részt vettek a szatmárhegyi Páskándi-megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a költõ szülõházának helyét jelölõ emléktáblát és a falu központjában lévõ mellszobrot. Köszöntõt mondott Daniel David, Szatmárhegy polgármestere, Huszti Gyula, a szatmárhegyi RMDSZ-szervezet elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári fõkonzulja. A megemlékezés ünnepi szónokai a budapesti Csapody Miklós irodalomtörténész és a szatmárnémeti Felician Pop író voltak. A megemlékezésen közremûködtek a Szatmárhegyi Általános Iskola diákjai Kovács Franciska és Zilahi-Kató Klára tanerõk vezetésével, aki Páskándi Géza verseibõl adtak elõ egy összeállítást. Sor került ajándékkönyvek ünnepélyes átadására is a Szatmárhegyi Községi Könyvtárnak. Elsõként Kádas Jánosné Pásztor Katalin a Tolcsva Jövõjéért Közalapítvány nevében közel kétezer kötetet tartalmazó könyvcsomagot adott át, a szállításban Tolcsva önkormányzata segítkezett, a község elöljárói is részt vettek a megemlékezésen. Gazdagította a könyvtárat Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke és Csapody Miklós is. A könyvtárban megtekinthetõ a budapesti Petõfi Irodalmi Múzeum által összeállított kiállítás, amely Páskándi Géza életét, irodalmi munkásságát mutatja be az oda látogatóknak. Május 21-én Jakabffy Elemér szatmári sírjánál imát mondott Hankovszky Ferenc püspöki helynök, beszédet tartott Varga Attila, az RMDSZ szatmári parlamenti képviselõje és a szülõföld nevében Sallai István lugosi orvos. Jakabffy Elemér egykori lakóházának megkoszorúzásával ért véget a megemlékezés. A X. Jakabffy Napok és a Páskándi-megemlékezés az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület szervezésében került megrendezésre, amelyet Szatmár Megyei Tanács támogatta. A szervezést Muzsnay Árpád irányította. Felvidék.ma 2012. február 4.A lényeg: a küzdelem magaA velünk megesett drámai “mozzanatok” okán a 20. század szellemi arculatát erdélyi nézőpontból is meg kellene írni már. Az első “huszonkét évet”, az utána következő két emberöltőt, a mostani “huszonkettőt”. A kisebbségi sorsnak ugyanis csak a geopolitikai feltételei változtak meg: a lényeg ugyanaz maradt. A küzdelem maga. Mert mi történik például az utóbbi “huszonkét év”-ben, a “relativizált” szabadság – eszménytelen, etikátlan, nem érték-, hanem érdekorientált – világában? Ezekről a kérdésekről töprengtünk mostanság nemegyszer Csapody Miklóssal, amikor László Dezsőről, Mikó Imréről vagy Buday Györgyről tartottunk előadásokat Kolozsváron, Szegeden, Budapesten. Az Erdélyi Fiatalok dokumentumkötetének bezúzásra ítélése 1986-ban – és többtucatnyi kézirat megjelenésének a letiltása – a kommunista diktatúra tűréshatárát jelezte. Úgy tűnik, hogy manapság bárki szabadon írhat bármiről (közösségi hagyományainkról is), nincs különösebb foganatja annak. Az 1989 előtti állapotok következményeit illetően az eszmetörténész így fogalmaz: eladdig “még lett volna kinek (fölkutatni és megírni ezt a hagyományt is, mert még voltak, éspedig sokan, akikre hatással lehetett volna), ma pedig, bár régóta szabadon lehet kutatni, és meg is lehet írni, már nincs nagyon kinek (csak az irodalom- és művelődéstörténész szakmának)”. Legfőbb ideje, hogy a 21. század útvesztőivel és csapdahelyzeteivel szembesülve ne engedjük “parciális tudományos üggyé, szűk társadalomtudományi szakterületté változni” a már feltárt közösségi örökséget. Mielőtt végleg az eszme- és irodalomtörténet birtokába kerülne, tegyük lehetővé, hogy éltető szellemi erőtérré válhasson. (Cseke Péter: Szellemi erőtereink – HELIKON, 2012. 1. (591.) szám, január 10.) b.d. Népújság (Marosvásárhely) 2013. április 29.Lezárult korok, lezáratlan dilemmákAz előadók közül Kántor Lajos nyitotta a sort, aki a Szabédi-életpályát bemutató Erdélyi sorskerék és az erdélyi magyarság létkérdéseit boncolgató Konglomerát (Erdély) című köteteiből idézett. Szabédi László azok közé tartozott, akik rendkívül koherensen és meggyőzően vitáztak még akkor is, ha nem mindig volt igazuk – állapította meg az irodalomtörténész, Szabédi László egykori tanítványa, hozzáfűzve: egyik elsőrendű alapérzése az otthontalanság volt. Vitába szállt az egyházzal, a hagyománnyal, Brassai Sámuel örökségével, a Kós-féle transzszilvanizmussal, Lükő Gábor magyarságfelfogásával, de még Vargyas Lajos verstanával is. A vitákba nagy vehemenciával kergette bele magát, ami aztán életét is megkeserítette. Kántor Lajos utalt továbbá arra, hogy műkedvelő nyelvészként Szabédi érdekes kísérleteket folytatott az indoeurópai nyelvészettel, a szakma éles bírálata azonban megint csak teherként nehezedett rá. A magyar nyelv európai hontalanságából fakadó nemzeti frusztrációja – a Bolyai Tudományegyetem jól ismert beolvasztása és a Szekuritáté zaklatásai mellett – szintén hozzájárult 1959-ben elkövetett öngyilkosságához. Szabédinak mind a mai napig megfontolandó transzszilvanizmus-kritikája végett is érdemes hosszabban idézni a következő sorokat a Konglomerát című kötetből: „De vajon az országtranszszilvánizmus [Kós-féle transzszilvanizmus – megj. a szerzőtől] valóban a tényekkel számolt-e? Nem álmokat nyújtott tények helyett? Az erdélyi népek sorsközössége – hát az mikor volt? Tudniillik most egyáltalán nincs! Nemcsak a román nem érez sorsközösséget a magyarral, de a szász sem, s hovatovább jobbadán a zsidó sem. […] A transzszilvánizmust, azt a tanítást, amely az erdélyi népek sorsközösségét és egymás megértését hirdette, éppen az a nemzedék találta ki, amelyik nem is értett románul, amelyik nem is ismerte a románságot. Ha más úton nem jutottunk volna ugyanarra az eredményre, ebből is kiderülne, hogy a transzszilvánizmus egy olyan nemzedék szellemi terméke, amely nemzedék egész szellemi fegyverzetét a nagy magyar állameszme védőpajzsa alatt szerezte, amely nemzedék idegenül és értetlenül állott a megváltozott helyzetben. Már csak ezért is gyanakodni kellene, hogy a transzszilvánizmus téves; hogy úgy mondjam, nem szakértők csinálták, hanem a kisebbségi sors dilettánsai.” – hangzott el Kántor Lajos felolvasásában. Ide kapcsolódik Csapody Miklós irodalomtörténész társadalmi visszhangtalanságra utaló, csípős megjegyzése is, miszerint „ez olyan, mint a jobbkéz-szabály: nem elég, ha csak én tudom.” Dávid Gyula irodalomtörténész nagy részletességgel mutatta be a kalotaszegi Szucságon tartott 1946-os konferenciát, amikor még sokan hittek egy demokratikus jövő kibontakozásában. Itt Szabédinak a Magyar Népi Szövetséggel szemben megfogalmazott kritikáját érdemes kiemelni: „Soha ennyi ígéret nem hangzott még el, mint manapság, de: ez a kisebb hiba. Soha ennyire nem ültek még fel ígéreteknek, mint amennyire mi ülünk fel. Mi már annak is felülünk, amit nem is ígérnek! […] A magyaroknak a románokkal való egyenjogúsága: program s el is hiszem, hogy mi komolyan is gondoljuk. Szövetségeseiktől ezt a programot a mi vezetőink is nyújtják a népnek. A nép aztán cserében hadd adja földjét, házát, adóját: ezek viszont valóságos dolgok, melyek a román nép valóságos gyarapodását szolgálják.” Csapody Miklós a különbségtétel fontosságát hangsúlyozta: Szabédi László vitázó volt, és nem vitatkozó, még kevésbé kötözködő. Előadásában Balogh Edgárnak és Gáll Ernőnek a Korunk hasábjain kibontakozott szellemi tusáját elevenítette fel, amelyek bár „vérre menő” viták voltak, nem maradt nyomuk a kortárs emlékezetben – figyelmeztetett az irodalomtörténész. Megjegyezte: Balogh Edgár és Gáll Ernő között jelentős alkati, műveltségbeli és szemléletbeli különbség mutatkozott. Balogh Edgár kozmopolitizmussal, konformizmussal vádolta a fiatal Gáll Ernőt, aki ugyanakkor szektariánus, újításra képtelen, állandóan védekező és sértett főszerkesztő-helyettesnek nevezte Baloghot – míg utóbbiról az önrevízió, nyitottság és kritikus őszinteség képe körvonalazódott. Mégis, az idő Balogh Edgárt igazolta – zárta mondandóját az előadó. Befejezésül Demény Péter költő, író nyújtott vázlatos képet Bretter György filozófusról, akiről mint a nemzedék szellemi atyjáról beszélt. Az emléknap fényében kiemelendő a filozófus azon idézett gondolata, miszerint különbséget kell tennünk végzet és sors között. Így sorsról csak akkor beszélhetünk, ha az ember felismeri azt, szembe megy vele, ezáltal pedig végzetét sorssá alakítja. A szervezést a közönség soraiban ülők is elismerően méltatták, buzdítva a konferenciák folytatását, a dokumentumokra és az emlékezésre támaszkodva. Kántor Lajos hangsúlyozta: az egyetem magyar tanszékének bekapcsolódása továbbra is várat magára, a Szabédi Emlékház ugyanis, mint kutatóműhely, a szakmabeliek együttműködésére szólít. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár) 2013. június 6.Megnyílt a 3. Kolozsvári Ünnepi KönyvhétA Quadro Galériában szervezett Cseh Gusztáv-emlékkiállítással, valamint Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójával nyílt meg tegnap délután a harmadik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Kós Károly Akadémia közös rendezvénye. Az ünnepségen Kántor Lajos irodalomtörténész átadta a Kolozsvár büszkesége díjat Egyed Péter filozófusnak, majd Székely Sebestyén György, a Quadro vezetője, H. Szabó Gyula, a könyves céh alelnöke, Horváth Anna alpolgármester, Magdó János főkonzul, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia elnöke, Csapody Miklós irodalomtörténész, Árkossy István festőművész, Bálint Lajos nyomdász, Nagy Péter, az Idea nyomda igazgatója szólt az egybegyűltekhez, közreműködött Réman Zoltán szaxofonon. A részletes program megtalálható az unnepikonyvhet.ro oldalon. Szabadság (Kolozsvár) 2013. június 6.Kezdődik a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét„Nulladik nappal” veszi kezdetét szerdán a harmadik alkalommal megszervezésre kerülő Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A budapesti és számos más magyarországi helyszínt megelőző kincses városi nyitórendezvényre a Jókai (Napoca) utcai Quadro Galériában kerül sor, és egyben a minőségi könyvkiadás és a képzőművészet szerves összefonódására hívja fel az érdeklődők figyelmét, hiszen a ’60-as, ’70-es évek romániai magyar könyvkiadásának egyik jeles képzőművészalakja, Cseh Gusztáv emlékére szerveznek kiállítást. Az 1985-ben elhunyt grafikusművésznek nemcsak könyvillusztrációiból, de olajfestményeiből, ex libriseiből is válogattak a szervezők a tárlatra, amelynek megnyitóján az életművet bemutató, igényes megjelenésű kötetet is bemutatják, amelyet Csapody Miklós jegyez szerzőként. A Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Kós Károly Akadémia közös szervezésében megvalósuló esemény ez alkalommal is színes, a tavalyi évhez képest bővült programmal várja a Mátyás szülőháza előtti térre látogatókat. A kiadók és könyvterjesztők mintegy 35 standon kínálják a legfrissebb könyvújdonságokat, illetve a korábbi évek fontosabb köteteit. A kísérőprogramok tekintetében is folyamatosan bővül a rendezvény, többek között Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, a Sebő együttes, a Folker zenekar, valamint a Jazzybirds koncertjeire is sor kerül, továbbá az eddigi évekhez hasonlóan gyerekfoglalkozással, színházi előadásokkal, könyvakciókkal várják az érdeklődőket. Számos könyvbemutatóra, író olvasó találkozóra is sor kerül az ötnaposra bővült könyvünnepen, csütörtök este például a Kolozsvárról Budapestre elszármazott Bodor Ádámmal találkozhat a kincses városi közönség – a főként novellákban alkotó írónak Sinistra körzet és Az érsek látogatása című nagysikerű kötetei után 2011-ben jelent meg harmadik regénye Verhovina madarai címmel. Ugyancsak a díszvendégek közé sorolható a budapesti Lackfi János költő, aki vasárnap két alkalommal is találkozik olvasóival. A budapesti Vörösmarty téren csütörtökön Háy János író nyitja meg a 84. Ünnepi Könyvhetet és Gyermekkönyvnapokat, a rendezvényen 345 könyvújdonsággal találkozhatnak az olvasók.A magyar kortárs irodalom legnagyobb seregszemléjének 147 pavilonjában 220 magyarországi és határon túli kiadó mutatja be kiadványait. A központi helyszínen, a Vörösmarty téren két színpadon zajlanak a kulturális programok, koncertek, könyvbemutatók, beszélgetések - mondta el a tegnapi sajtótájékoztatón Zentai Péter László, a könyvhetet szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója. Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy a könyvhét vidéki megnyitóját az idén Fejér megye székhelyén tartják csütörtök délelőtt, itt többek között Vámos Miklóssal, Esterházy Péterrel és mintegy 40 kiadóval lehet majd találkozni. Krónika (Kolozsvár) 2013. június 7.Megkezdődött a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét„Meg kell győzni az embereket, hogy megéri olvasni” – hangzott el Magdó János kolozsvári magyar főkonzul köszöntőbeszédében, a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szerda esti hivatalos megnyitóünnepségén. A Jókai (Napoca) utcai Quadro Galériában megtartott rendezvényen a Cseh Gusztáv-emlékkiállítás megnyitójára és Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójára került sor. A kettős kulturális eseményen Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria igazgatója köszöntötte a kiállítótermet teljesen megtöltő érdeklődőket, majd Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere beszéde következet. Magdó János főkonzul ugyanakkor a kiállítás-megnyitó kapcsán elmondta: fontos emlékezni Cseh Gusztávra, mert jelentős az életműve, maradandót alkotott. Hozzáfűzte bár Cseh Gusztáv eleinte nyugatias volt, később elkezdett a műemlékekkel foglalkozni. Székely Sebestyén György emlékeztetett: bár Cseh Gusztáv minden szempontból Erdélyhez kötődik, a most megnyílt tárlat anyaga a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum gyűjteményéből származik. Markó Béla az egyik szervező Kós Károly Alapítvány elnöke arról értekezett, hogy a könyvhét esetében nem igaz az a közmondás, hogy sok bába között elvész a gyermek, hiszen számos civil, kulturális szervezet összefogásáról van szó. Mint részletezte egyre népszerűbb rendezvény a könyvhét, olyannyira, hogy Marosvásárhely is megirigyelte Kolozsvártól így elképzelhető, hogy jövőre ott is megrendezik. Markó szerint az elmúlt ezer év legfontosabb találmánya volt a könyv, elképzelni se tudja, mi lett volna nélküle. „A jelen feladata az, hogy újragondolja a könyv szerepét, funkcióját, hiszen korunkban rengeteg gyorsabban, könnyebben hozzáférhető információforrás áll rendelkezésünkre” – fogalmazott. Csapody Miklós monográfiáját Kántor Lajos irodalomtörténész mutatta be. Elmondta: a kiadványnak nem csak művészettörténeti jelentősége van, hiszen családtörténet is van benne, amely részben megmagyarázza, könnyebben értelmezhetővé teszi Cseh Gusztáv munkásságát. A szerző, Csapody Miklós arról értekezett, hogy „Cseh Gusztáv előbb az európai egyetemes modernitás nyelvén tanult meg beszélni, majd később ezzel a tudással felvértezve visszanyúlt a tradíciókhoz”. „Nyugaton a hasonló kaliberű képzőművészekről versenyben írják a monográfiákat” – szemléltette Cseh Gusztáv életművének jelentőségét Csapody Miklós. A vasárnapig tartó seregszemlén a Mátyás király szülőháza előtti téren a kiadók és könyvterjesztők mintegy 35 standon várják a vásárlókat. Az ugyanitt felállított színpadon a tervek szerint csütörtökön lapzártánk után a Csillagszedők zenekar lépett fel először Kovács András Ferenc megzenésített verseit adva elő, ezzel egy időben pedig a Sapientia épületében Bodor Ádám íróval találkozhattak az érdeklődők. A rendezvény részletes programja az unnepikonyvhet.ro honlapon érhető el. Kiss Előd-Gergely 2013. június 27.Kötelékek – kézfogásokKönyvek esőben, kánikulában A könyv nem különösebben hőérzékeny tárgy. Na persze, nem a könyvégetésekre és nem is a könyv befagyasztására gondolok. Mert ugye mindkettőre volt nem csupán a távoli múltban, hanem a mai idősebbek életében példa. Most szelídebb akadályokat kellett leküzdeniük a könyveknek, illetve szerzőiknek meg a könyvárusoknak. Ha ugyanis június, akkor könyvhét, azt is mondhatnám, minden mennyiségben. Egymásra szerveződött programokkal, könyvbemutatókkal. Ami az erdélyi magyar kiadványainkat és íróinkat-költőinket érintette, abból párhuzamosan Budapesten és Kolozsvárt lehetett (kellett volna) választani, követni az eseményeket, megfelelni a hívásoknak. Aztán a kolozsvári magyar könyvnapok immár harmadik, 2013-as szervezését követve, ezúttal nem az esős időjárást, hanem a hamisítatlan nyári kánikulát fogva ki, Erdély fővárosában erdélyi könyvnapok megrendezéséről döntöttek illetékesek, és erre meghívták a Romániai Magyar Könyves Céhet is, pontosabban általa a vállalkozó kedvű magyar kiadókat, hogy a Főtérre kirakodva, Mátyás király elé járulva, várják a vásárlóikat. Könyvbemutató – grafikai kiállítással Az újraszervezett kolozsvári magyar könyvnapok – nem utolsósorban az IDEA jóvoltából (amely a Mátyás-szülőház, azaz a Sapientia előtt állandósítja könyvstandját) – idén eredeti megnyitóval indultak. Kolozsvár egyik legtehetségesebb, kiemelkedő életművet ránk hagyott grafikusáról, Cseh Gusztávról írt példaadóan körültekintő, hatalmas anyagot feldolgozó, művelődéstörténetileg is számottevő monográfiát Csapody Miklós, a reprodukciókat és a terjedelmes szöveget pedig reprezentatív albumba foglalta az Exit Kiadó, illetve az IDEA könyvműhelye. Minthogy pedig Cseh Gusztáv (az ifjabbik, mert édesapjáról, a betűrajzolást tanító főiskolai tanárról sem szabad elfeledkezni) a kolozsvári könyvgrafikáért ugyancsak sokat tett, össze lehetett kapcsolni a könyvnapok nyitó ünnepségét a Cseh Gusztáv című kötet bemutatásával és a Cseh Gusztáv grafikáiból válogató (Hajdúszoboszlóról kölcsönbe érkezett) tárlat megnyitásával, a Quadro Galériában. Szerényebb keretek között a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén is érvényesült ez a rendezői elv: a nemrég Szegeden elhunyt nagy könyvgrafikusunkra, Deák Ferencre emlékeztek barátai, tisztelői a kolozsvári magyar könyvnapok keretében – a tárlókon általa tervezett, illusztrált kiadványokkal, a pannókon néhány szép rajzával, többek közt a Dsida-versekhez készült sorozattal. (Augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon folytatódhat ugyanitt a kezdeményezés, a két barát, Deák és Cseh Gusztáv munkáinak együttes jelenlétében, a kolozsvári grafikai iskola értékeinek megvitatásával.) Erdély – Budapest Mindkét helyszínen, mármint Kolozsvárt és a Vörösmarty téren egyaránt figyelmet érdemlő könyvről szólhatunk – már a címénél fogva is: A magyar kártya. Ezzel a kártyával ugyanis többféleképpen lehet játszani, és nem csak kártyaasztal mellett. A Nagyváradról indult költő, ma ismert kiadói ember, Kőrössi P. József mélyreható beszélgetéseket folytatott a költő és politikus Markó Bélával; olyan beszélgetéssorozatot, amelyben Markó kiteregeti kártyáit, és sikeresen belenéz, belelát azok kisded játékaiba is, akik a „magyar kártyát” saját politikai céljaikra ügyesen – a romániai magyarságra nézve korántsem pozitív értelemben – használják fel. Hogyan lesz a jó költőből jó politikus s a politikusból ismét költő? Hogyan politizálnak itt és ott? Kőrössi P. nem kerülgeti a forró kását, Markó Béla pedig higgadtan, körültekintően válaszol. Nem átlagos interjúkötetet vesz kezébe az, aki felfigyel erre A magyar kártyára… Román kártya? Könyvnapok közti rövid szünetben számomra eddig ismeretlen, ám egyből ismerőssé és rokonszenvessé váló könyvesboltban jártam, a Deák Ferenc utca közepe táján: a Librarium nevű Book Cornerben. Otthonos körülmények között hallgattuk, magyarok és románok – románul –, hogy mit mondanak a kritikusok Demény Péter románul megírt könyvéről. (A Ghidul ipocriţilor kiadója a bukaresti Cartea Românească.) Minden megszólaló egyértelműen dicsérte a könyvet, ám az csak Balázs Imre Józsefnek jutott eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért románul kellett megírnia Deménynek ezeket a szellemes kisesszéket (jegyzeteket? szatírákat?) – merthogy nem fordításról van szó. BIJ magyarázata Caragialéhoz és a román nyelvben létező nemekhez jutott el. Talán az élményanyag is közrejátszott, vélem én, a „képmutatók” ilyen bemutatásában. A lényeg, hogy ezen a könyvbemutatón jól éreztük magunkat, Demény Péter pedig, gondolom, új híveket szerzett írásművészetének. A román olvasók körében is. (Eszembe jut Ion Ianoşi, azaz Jánosi János – Látó Anna Bukarestben élő fia – közelmúltban megjelent, több szempontból figyelemre méltó, színvonalas önéletrajzi kötete: Internaţionala mea. Cronica unei vieţi. Abban pedig, sok egyéb közt Domokos Gézával, a Kriterion-igazgatóval történt, egy életre szóló konfliktusa. Nos, meggyőződésem, hogy a most román kötet szerzőjeként bemutatkozott Demény Péter egyikünkkel sem fog úgy járni, mint Ianoşi – Domokossal.) Más kártyák Vállalva a flaszterből áradó hőséget, déli órában kimentem szétnézni az erdélyinek nevezett (román) könyvnapokra. Ilyenkor a standokon az ember arra figyelhet fel, ami a könyvesboltokban, a nagy kínálatban elkerülte a figyelmet. (A mi magyar sátrunk érthetően nem kínált eddig nem látott újdonságokat.) Két könyvnél kötöttem ki – más-más okból. Augustin Buzurára azért voltam kíváncsi (pláne hogy politizáló publicisztikáját gyűjtötte kötetbe, a 2005 és 2008 közti évekből), mert ’89 előtt úgy éreztem, egy (ellenzéki) táborba tartozunk – aztán Marin Sorescuval és Eugen Simionnal együtt Iliescu táborába állt. (Mindegyikük magas funkcióhoz jutott, ilyen-olyan elnökséghez, kulturálisan, Akadémián vagy minisztérium élén. – Mellesleg: Eugen Simion 80 címmel vastag kötetet láttam az egyik standon.) Az Absenţii, a Feţele tăcerii regényíróját nem felejtettem el, és ma sem bánom, hogy Birtokon belül? című, Budapesten 1989-ben megjelent interjú-kötetembe őt is bevettem (Sütő, Kányádi, Szabó T. Attila, Balogh Edgár, Harag György, Horváth Imre, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Egyed Péter és Tompa Gábor mellé). Ma vajon bevenném? A Canonul periferei-be beleolvasva, nem tudnám eldönteni. Súlyos szavakat mond a kortárs román politikai életről – de melyik oldalról közelítve? (Tulajdonképpen szomorú, hogy egyre az „oldalakra” gondolunk…) Lucian Boiával biztos szívesen készítenék beszélgetést (ha még ilyes műfajra adnám a fejem). Amit tőle eddig olvastam, azt erősíti meg a De ce este România altfel? második, bővített kiadásában. A Humanitas, a kiadó ugyan nem „kolozsvári termék” (Produsul Clujului – volt olvasható a legtöbb stand fölött), ám bárki – nyilván a jobbak közül – örömmel vállalhatná Kolozsváron az új Boia-kötetet. Az ő történészi-kritikai hangja üde színfolt a kiadványok rengetegében. (Milyen is az a „más”, „másként” Románia? Ha valamin, ezen nekünk igazán érdemes volna elgondolkodnunk.) Performanszköltemények Az ember azt gondolná, hogyha a Korunk Akadémia (évadzáró találkozásként) a Bulgakovba költözik, ráadásul olyan meghívottal, mint Szkárosi Endre, akinek „akciográfiája”, 1971 és 2012 közötti performansz-naptára oly gazdag – a söröző fiatalok egy része átül majd az előadáshoz választott térbe, azon nagyszámúak mellé-közé, akik egyenesen Szkárosit meghallgatni jöttek. A június végi kánikulában nem így történt. A hiányzók sajnálhatják, hogy lemaradtak az élményről. Mert itt élőben tudhatták volna meg, mi a térköltészet és transzpoézis (a totális költészeti koncertszínház), a hangköltészetzene, vagy hogy miként lehet például Kassák költői örökségét néhány ismert – esetleg többeknek nem ismert – szóval, főképpen pedig a hangok játékával transzponálni a Teleki térre, a Piazza Cavourra, a Place de la Concord-ra vagy a Trafalgar Square-re. Persze, akik a száz éve született Weöres Sándor zeneiségéhez szoktak, vagy a szintén centenáriumhoz érkezett Jékely Zoltán líráját érzik a magukénak – meglepődhetnek, hogy így is lehet, „egy másik ember” így keveri az effektusokat. Szkárosi Endre járja a világot (és a magyar pódiumokat) – és nem annyi ember hallgatja, mint legutóbb a Bulgakovban. Talán egy következő alkalommal a valóban fiatalok egymásnak küldik a hírt elektronikusan: itt van Szkárosi Endre, nem szabad kihagyni… (Írom én, akihez még mindig közel áll Jékely és Weöres.) Kántor Lajos Szabadság (Kolozsvár) 2014. május 30.Alkalom a találkozásra, minőségi időtöltésre, szórakozásraElkezdődött a IV. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét A kiadók és a könyvbarátok, valamint a szerzők és az olvasók közötti kapcsolat megteremtését, mélyítését nevezte a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik legfontosabb érdemének Kelemen Hunor kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke tegnap délután a Bánffy-palota udvarán, a négynapos rendezvénysorozat megnyitóján. Hozzáfűzte: az elmúlt három évben bebizonyosodott, hogy szükség van a könyvhétre, s eszközeikkel, lehetőségeikkel a következő időszakban is megpróbálnak hozzájárulni a könyvünnepek megszervezéséhez: Marosvásárhely és Kolozsvár mellett más erdélyi városokban is, lehetőséget teremtve ezáltal a találkozásra, a beszélgetésre. A megnyitó keretében Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke adta át a Kolozsvár büszkesége kitüntetést Nagy Péternek és Könczey Elemérnek, az Idea Könyvműhely munkatársainak, Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése igazgatója pedig Supka Géza szavait tolmácsolta 1929-ből. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke köszöntötte elsőként a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján egybegyűlteket – köszönetet mondva a szervezőknek, amiért a Bánffy-palotát választották az idei rendezvénysorozat fő helyszíneként –, majd Kelemen Hunor megjegyezte: Erdélyben az elmúlt esztendőben is napvilágot láttak olyan könyvek, amelyek gazdagítják a magyar és az egyetemes irodalmat, és lehetőséget teremtenek az utazásra. – Sokkal szebb, mélyebb, gazdagabb utazásokat biztosítanak a versek, a novellák, a regények, mint ha repülővel, autóval, vonattal mennénk egy nagyon messzi országba – hangsúlyozta a kulturális miniszter, és elárulta: a legemlékezetesebb utazásokat minden esetben az irodalom kínálta számára. Kolozsvár büszkesége díjat az Idea könyvműhely kapta. Bánffy Miklós (utó)életei címmel zajlott konferencia a megnyitó után a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében – képünkön: Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, valamint Csapody Miklós és Dávid Gyula irodalomtörténészek. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2014. június 24.Lapok az emlékezés asztalárólCseh Gusztáv-album a Szép magyar könyv 2013 díjazottai között Júniust írtunk akkor is, amikor huszonkilenc évvel ezelőtt, 1985-ben, a legszebb nyári hónap 19. napján, mindössze 51 évesen, élete és alkotóművészete teljében elhunyt Cseh Gusztáv, kolozsvári grafikusművész. „Benne a képzőművészet Kányádiját vesztettük el” – írta naplójába Gáll Ernő. A június 22-i hivatalos búcsúztatást követően hatalmas tömeg indult az Egyetemiek Házából a Petőfi utcán keresztül a Házsongárdi temetőbe, ahol földi maradványait a családi sírba, a rézkarcain megörökített főemberek mellé helyezték örök nyugalomra. Kós Károly 1977-es búcsúztatása óta ilyen véget nem érő temetési menet, ilyen rengeteg ember nem gyűlt össze Kolozsváron. A végtisztesség megadása, a búcsú mellett egyfajta néma tüntetés is volt ez a legsötétebb diktatúra és nemzeti homogenizálás éveiben. Tüntetés a művészet szabadsága, hagyományaink, főembereink és jeles házaink mellett. „A távozása után sem szűnő kérdéseket és kéréseket már nem hallgathatja meg – korán, rettenetesen korán megüresedett helyére újaknak kell állni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ő sem szól többé hozzánk, akik ismertük tehetségét, gazdag fantáziáját, tiszteltük munkabírását, vállalkozó kedvét, a fehér (utolsó kísérletein színes) papírra fektetett vonalainak biztonságát, egész életének vonalvezetését, amely immár hivatalosan is megérett a monografikus feldolgozásra” – írta búcsúztatójában Kántor Lajos. Szinte három évtized elteltével pedig, 2013-ban elkészült Cseh Gusztáv életének és munkásságának monografikus számbavétele, a kolozsvári Exit Kiadó gondozásában megjelent díszes album, amelyet egy évvel ezelőtt, szerzője, Csapody Miklós jelenlétében, emlékkiállítás kíséretében mutattak be a kolozsvári Quadro Galériában. NÉMETH JÚLIA. Szabadság (Kolozsvár) 2014. szeptember 3.Erdélyi kisvárosok és a nagyobbak, a székelyföldiek (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Székelyudvarhely) mellett Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad került a Korunk idei első őszi számának középpontjába. Minthogy pedig átjárhatóvá váltak a határok, és az országhatárok is átjártak fölöttünk, szükségszerűen tágul az a kör, amit a Városaink címszó jelent. Markó Béla emlékező írása Transzszilván városálom címmel szól múltról és jelenről, de hasonló visszapillantásokat olvashatunk Láng Zsolttól, Kántor Lajostól, Varga Gábortól, Lőrincz Györgytől, Kőrössi P. Józseftől, Bogdán Lászlótól. Bejön a képbe Gömöri György írásában Cambridge is, a híres angliai egyetemi kisváros, Csapody Miklós szövegében Selmecbánya és Sopron. A város szociológiai kérdéseiről, elméleti és gyakorlati szinten, Pásztor Gyöngyi és Zörgő Noémi értekezik. Ilyés Sándor a régi kolozsvári munkásklubokról közöl tanulmányt. Kötő József Szabédi László színműkísérleteit elemzi a Mű és világa rovatban.Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 31.Aki nem mondott le a gondolkodás fegyelmérőlSzabédi László Két világ közt harmadiknak című kötetéről A Szabédi-életmű legfontosabb alkotásai – vers, próza, tanulmány, kritika, naplórészletek – közül nyújt válogatást a Korunk–Komp-Press Kiadó által frissen megjelentetett Két világ közt harmadiknak című kötet, amelynek bemutatására szerdán délután került sor a Kolozsvár Társaság székhelyén, a társaság által szervezett Októberi Napok címet viselő rendezvénysorozat keretében. A könyvről Csapody Miklós budapesti irodalomtörténész hiányában (betegség miatt nem lehetett jelen) Dávid Gyula irodalomtörténész beszélt, majd a jelenlévők is megoszthatták gondolataikat Szabédi Lászlóval kapcsolatosan. Szabadság (Kolozsvár) 2014. december 18.Ellenszélben: szembemenni a rendszerrelÜnnepek közeledtével a könyvkiadók is gyakrabban örvendeztetik meg olvasóikat újdonságokkal. A román forradalom óta eltelt negyed évszázad ismét aktuálissá teszi az emlékezést a letűnt rendszerre, annak minden fonákságára, tragédiájára. Az utóbbi időben Kolozsváron és Erdély más városaiban bemutatott irodalmi újdonságok közül több is foglakozik a letűntnek és eltűntnek hitt rendszer történéseivel, furcsaságaival. Egyetlen közösség sem léphet előre, míg nem tárja fel múltját – hangzott el minap egy könyvbemutató kapcsán a kincses városban. Ezt a társadalmi igényt próbálja kielégíteni két minap megjelent és bemutatott kötet is: Kántor Lajos szerkesztésben a Titkosan – nyíltan című könyv a szekuritáté működéséről közöl emlékezéseket, tanulmányokat, dokumentumokat, míg Sebők Klára önéletírása, a Komiszkenyér, a művészek sorstragédiájáról számol be a szemtanú hitelességével. Besúgók, besúgottak Kántor Lajos Erdély magyar csúcsértelmiségének emlékeit gyűjtötte egy kötetbe. Megkerülhetetlen lett immár ez a kiadvány – vélekedett a szerkesztő – annál is inkább, mert Milan Kunderát idézve „egyetlen hallhatalanságunk a titkosszolgálat irattárában van”. A Titkosan-nyíltan című kötet három nagyobb fejezetre osztható: emlékezések, melyek a Korunk lapjain már megjelentek, megfigyelésekkel és üldözésekkel kapcsolatos dokumentumok, valamint az iratok tudományos feldolgozása. Dávid Gyula irodalomtörténész szerint – akit közel fél évszázadon át megfigyelt a román titkosszolgálat – úgy gondolja, a megfigyelési dokumentunok fele sincs még feldolgozva. Cseke Péter egyetemi tanár is rámutatott, sokan vannak olyanok, akik a megfigyelési aktáikban található lapok alig tíz százalákát vehették kézhez ezidáig. A kötetben visszaemlékezéseket olvashatunk Szilágyi Domokosról, Páskándi Gézáról, tájékozódhatunk a Ioan Petru Culianu-ügyről, és információkat kapunk Marosi Péter író és Bustya Endre Ady-kutató ügynökmúltjáról. Mindazonáltal, hogy sok egykori ügynök, besúgó lelepleződött, Tibori Szabó Zoltán publicista úgy véli, „a Szekuritáté győzött”. Hiszen ők azok, akik békés öregkort élveznek, több ezer lejes nyugdíjból „tengődnek”, miközben nem egy generáció életét megkeserítették, emberek tízezreinek karrierjét derékba törték, másokat börtönbe vetettek. A kötetben szereplő szerzők: Kántor Lajos, Markó Béla, Cseke Péter, Gálfalvi György, Visky András, Ilia Mihály, Csapody Miklós, Zelei Miklós, Váradi Nagy Pál, Kovács András Ferenc, Lőrincz György, Buchwald Péter, Gagyi József, Tibori Szabó Zoltán, Győrffy Gábor, Könczey Csongor, Gyarmati György, Cseke Péter Tamás, Kőrössi P. József, László Ferenc, Tófalvi Zoltán, Páskándi Géza, Király István, Király Ibolya, Ambrus Attila, Dávid Gyula és Balon Ruff Zsolt. A Korunk Komp-Press kiadónál megjelent, közel négyszáz oldalas kötet újabb – de még nem elégséges – tégla múltunk feltárásának falában. Menekülők Sebők Klára önéletírása sokmindenben összefügg az előbbi kiadvánnyal. Aművésznő, a kolozsvári magyar színház örökös tagja, egy szakácskönyv apropóján emlékezik férjére, Héjja Sándorra, a kolozsvári színház egykori vezető színészére, és a legendás rendezőre, Harag Györgyre. Héjját és családját gyakorlatilag elüldözte Erdélyből a kommunista rendszer, ellehetetlenítve művészi, emberi mivoltát. Harag György a maga lehetőségei szerint szembeszállt a rendszerrel, hiszen burkoltan ugyan, de a zsarnokság ellen emelte fel szavát Sütő korszakos műveinek megrendezésével és egyéb színrevitt darabokkal. Héjja belepusztult az emigrációba, Harag megviselt szervezete sem bírta sokáig a megpróbáltatásokat. Sebők Klára megdöbbentő őszinteséggel ír a szellemi és anyagi nyomorról, amiben egykor legjobb színészeink élték napjaikat úgy, hogy esténként fellépéseikkel a közönséget próbálták szórakoztatni. Visszaemlékezéseiben Sebők Klára feleleveníti jelentős alakításait a kolozsvári színház színpadán, de a sorsdöntő momentumokat is, amikor férjével, Héjja Sándorral eldöntötték, kisfiúkkal együtt áttelepülnek Magyaraországra. Sebők Klára Komiszkenyér című, önéletrajzi ihletésű kötete Köllő Katalin szerkesztésében a Korunk Komp-Press Prospero Könyvek sorozatában jelent meg. Nánó Csaba | Sebők Klára KomiszkenyérEgy színéstnő emlékszakácskönyve /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014/ Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. december 23.A kormányzat a tömbterületekben gondolkozikA MTA Kisebbségkutató Intézete osztályvezetője, DR. BÁRDI NÁNDOR történész az Erdély(i) politika Bukarest és Budapest között címmel tartott előadása előtt Szilágyi Aladár a rendszerváltást közvetlenül megelőző és az azt követő korszak kisebbségpolitikájának változó törekvéseiről kérdezte a kutatót. Kezdjük beszélgetésünket 1988-cal. Milyen előzményei voltak a hatalmas tömegeket megmozgató, a romániai magyarsággal szolidarizáló, össznemzeti tüntetésnek, illetve a rendszerváltás után körvonalazódó úgynevezett Antall-doktrínának? 1988 januárja az, amikor az MSZMP-Kb külügyi titkára, Szűrös Mátyás egy rádióinterjúban bejelenti, a határon túli magyarok a magyar nemzet részét képezik. Gyakorlatilag a Kádár-korszakot meghatározó plebejus nemzetfelfogás helyett (életszínvonal-politika és nem a nemzeti szuverenitás a döntő) egy kulturális nemzetfelfogás válik hivatalossá. Ezt a bejelentést teoretikus cikkek követik, mind a magyarországi nemzetiségekkel kapcsolatban, mind a határon túli politika tekintetében. Még ’88-ban megalakul a minisztertanács mellett a Nemzetiségi Kollégium, ami aztán ősszel már Titkárságként, apparátussal működik, Pozsgay Imre államminisztersége alatt, és az alapító Tabajdi Csaba lesz ennek a vezetője. Így kerül bele a közigazgatásba a hazai kisebbségek és a határon túli magyarok kérdése. Ez annál inkább sürgető volt, mert felpörgött a romániai menekültügy, azt is kezelni kellett. Ezen a titkárságon dolgozott Entz Géza is, aki 1990 májusa után először az Etnikai és Kisebbségi Hivatal élére kerül, majd 1992-től a Határon Túli Magyarok Hivatalát vezette. Az Antall-kormány szempontjából ez az első fontos lépés: bevezetik a magyar közigazgatásba a külhoni magyarok problematikáját. Egy másik törekvésük az volt, hogy a korabeli európai kisebbségi jogi építkezésnek a normái alapján szeretnék elérni az önkormányzatiságot a magyar kisebbségek számára. Úgy tűnt, hogy lesznek európai standardok, és azokat számon lehet kérni a környező országok kisebbségpolitikáján. Ehhez kapcsolódott, hogy ’93-ban létrehozzák a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényt. Ez azért nem lett pusztán nyelvhasználati és azért lett önkormányzati törvény, hogy egyfajta példát mutasson a határon túli magyarok számára. A harmadik fontos elv, amely az Antall-doktrína része, hogy a határon túli magyar közösségeket önálló politikai közösségekként ismeri el. Nélkülük, róluk nem lehet dönteni a magyar közigazgatásban – mondták akkoriban. 1994-ben az úgynevezett Balladur-terv, az Európai Stabilitási Egyezmény kapcsán kiderül, hogy a határon túli magyarok autonómiatörekvései útjában állnak a magyar integrációs törekvéseknek. Már akkor keresztüllépnek ezen, illetve 1993-ban az ukrán-magyar alapszerződés kapcsán – ahova nem kerül be az autonómia-cikkely –, majd a többi alapszerződés egyeztetése során kiderül, a határon túli kisebbségi magyar eliteket ezekből a tárgyalásokból kihagyják. E kezdeti években volt-e konszenzus a politikai pártok között ebben a kérdéskörben? Az alapszerződésekig és az első Máért-ig, amit 1996 nyarán hívnak össze, létezett egy retorikai konszenzus. A konszenzus megszűnte az alapszerződések körüli vitákban lett nyilvánvalóvá, ahol előbb a külhoni magyar pártok részvételéről, illetve autonómia-követeléseik képviseletéről mondtak le a budapesti kormányzat részéről. Majd az első Máért-nek tekinthető 1996 nyári találkozó után és a magyar-román alapszerződés RMDSZ ellenében való aláírását követően, a pápai találkozón már a kormánypártok nem vettek részt. Ehhez azt is tudni kell, hogy olyan szimbolikus tehertétele van a határon túli magyar problematikának, amire sok minden rárakódik. Ennek a belső érdekviszonyait, mozgatórugóit elég nehéz átlátni. A külmagyar ügyeknek mindig volt belpolitikai vonatkozása, hiszen ezekről a kérdésekről „büntetlenül” lehetett nyilatkozni, hisz alanyai nem voltak magyar állampolgárok. A politikai identitásépítésben az utak úgyis elválnak, hogy Magyarországon a Kádár-korszakban nem beszélhetünk politikai közösségről vagy nemzetépítésről, mint olyanról. A nyolcvanas évek második felében kirajzolódó politikai identitásközösségek ’89 után próbálnak intézményesülni. A legdrámaibb ebben az, hogy Közép-Európában szinte egyedüliként, a két politikai identitásközösség, a jobb- és baloldal belső koherenciáját olyan tematizációk teremtik meg, amelyek kizárták egymást. A Demokratikus Charta létrejöttével beindul egy antinacionalista beszédmód, ami a baloldalé lesz, ezzel szemben domináns lesz egy nemzeti beszédmód. A kettő lényegében kizárja egymást. Politikai közösségépítések zajlanak, nem pedig egy politikai közösség jön létre. Magyarországon előbb elkezdődött az euroatlanti integrációs folyamat, mint Romániában. Magyarország közvetlen integrációs érdekei mennyire szorították háttérbe a határon túliak ügyeit? Amikor aztán Románia is rálépett erre az útra, nem lehetett volna-e többet és mást tenni a romániai magyarság érdekében? A kilencvenes évek elején a határon túli magyar pártokat a térség instabilizáló tényezőjének gondolta a nemzetközi közvélemény. Tehát amikor a magyar kormányzat ezeket a pártokat és a határon túli magyarok párhuzamos társadalomépítését támogatta, erre úgy néztek, mint instabilitási tényezőre. Közben kiderült, ezek a pártok a legbiztosabb támogatói minden országban az euroatlanti csatlakozásnak, mert a magyar kisebbségek jelentős része a demokratikus jogállamtól várta helyzetének a jobbítását, illetve egyfajta euroszanálástól várta azt, hogy a saját önkormányzatiságát elismerjék. A kilencvenes évek végére kiderült, hogy a magyar etnikai szavazók „aranyat érnek” ezekben az országokban, mert az euroatlanti erőket mindenütt 8-10 százalékkal támogatták, s kormányzati tényezőkké váltak. Így a magyarokról való gondolkodás is bizonyos értelemben megváltozott. A magyar euroatlanti integrációs folyamatban az első Magyarország integrációja, az után következhet a kisebbségi problémák felvetése. Másrészt a schengeni határövezet bevezetésétől tartva biztosítani akarták a zavartalan magyar-magyar kapcsolattartást. Erre találták ki magát a státusörvényt. Akkor a kettős állampolgársággal nem lehetett előállni, mert a gazdasági különbségek miatt életszerű volt egy kivándorlási hullám megindulása Magyarországra, és akkor még Magyarországon hittek a szülőföldön maradás egész programjában, másrészt 2004 előtt a kettős állampolgárságot Magyarország nem vethette föl, mert az uniós csatlakozásban nagy problémát jelentett volna: potenciálisan milliós tömegekről volt szó. Lehetséges, ha a magyar kormány jobban törekszik a státustörvénynek a transznacionális retorikával való eladására, ha jobban törekszik a migrációs problémák tematizálására, és ebbe ágyazza be a határon túli magyarokkal való kapcsolattartást, akkor lehet, kevesebb feszültséggel tudta volna ezt megoldani. De azt, hogy a Velencei Bizottságnál egyáltalán az anyaország probléma megjelenik, ez a státustörvénynek köszönhető. A Velencei Bizottság szűrőjén az anyaországi támogatás ügye ilyen szempontból átment. Az más kérdés, hogy a Medgyessy és a Gyurcsány kormány alatt hogyan próbálják ezt racionalizálni, Nyugat-Európával elfogadtatni. Ekkor, kikerülve a hatalomból, Orbánnak is megváltozik a viszonyulása. Ebben a Markótól való elhidegülés is közrejátszhatott, hiszen 2002-ben az RMDSZ vezetője már az első forduló után gratulált a „matematikailag” győztesnek, ezzel egyben átlépte az „egyenlő közelségtartás” elvét. 2003-tól kezdve Orbán is – Tőkésék kiválásával – egyre inkább újra az autonómiát kéri számon az RMDSZ-en. Elindul egy nemzetiesítő retorika felé, így futnak bele a 2004-es népszavazásba. Elterjedt vélemény volt, hogy a népszavazást rosszkor, rossz helyen, rosszul kezdeményezték. Talán teljes mellszélességgel egyik párt sem vállalta fel, nem? Ez nem a külhoni magyarokról szóló népszavazás volt. Ez a népszavazás arról szólt, hogy Gyurcsány Ferencnek, aki akkor lett az MSZP vezetője, meg kellett a saját politikai identitásközösségének mutatni, hogy – az egyébként általuk is démonizált – Orbán Viktor legyőzhető. Ez egy magyar belpolitikai harc volt. A határon túli magyarok kérdése csak ürügy volt erre. Az is jellemző, hogy a határon túli sajtó igazából decemberig alig foglalkozik ezzel a kérdéssel, és csak a népszavazás után esik le a tantusz, mi is történt. A transznacionális nemzettudat a határon túliak számára a „haza” és a „szülőföld” fogalomba sűrűsödött. A kilencvenes évek közepétől a Székelyföldön is a magyarországi médiafogyasztáson, mintákon keresztül szocializálódtak. Ebben a virtuális térben, az elképzelt hazában, kulturális kötődésben sokkolóan hatott a népszavazás, amely „csak” magyarországi lakóhellyel nem rendelkező külföldön élő magyarok állampolgárságának megtárgyalásról szólt a budapesti parlamentben, de a hiszterizált légkörben az eredménytelen népszavazást az állampolgárság, a magyarországi emancipáció elutasításaként élte meg a külhoni magyarság jó része. A dolog slusszpoénja, hogy lényegében egy 1993 őszi MDF-es módosító indítványnak – amit Csapody Miklós terjesztett be – az elfogadásával ez az egész kérdés megoldható lett volna. Ugyanis szinte szó szerint így oldották meg 2010-ben. Ez a 2010-es megoldás megvolt 1993-ban az MDF-nél, csakhogy az MSZP azt mondta, „ezek jobbosok, azért nem támogatjuk a Csapody-féle javaslatot”, a Fidesz pedig azt mondta, „ezek kriptokommunisták, azért nem támogatjuk”, tehát nem mérték fel a kérdés súlyát. Az egész Gyurcsány-kampányban lényegében az alkotmányos patriotizmus és a Kádár-korszak jóléti sovinizmusa egymásra csúszott a kampányretorikában. A jóléti sovinizmust korbácsolták föl a határon túliakkal szemben (egészségügy, adóterhek, nyugdíjellátás, munkahelyek biztonsága). Egy olyan törés jött létre, amit a mai napig nem sikerült helyrehozni. Ennek ma már megvannak a kompenzatív formái, mint a táposozás és az állampolgárság megadása. Ugyanakkor van egy, a politikai elit által nemigen érzékelt óriási megszólíttatás-élmény ebben a dologban. Ennek a tömeges állampolgárság megadásnak mutatkoznak-e az előnyei mellett a veszélyei is? Van egy alapprobléma. Egyrészt nem tudjuk pontosan, ki az a hat-hétszázezer ember, aki fölvette az állampolgárságot, mert a Statisztikai Hivatal kérdőívét, amit ajánlott lett volna kitölteni, amikor az állampolgársági bejelentkezést teszik, kevesen töltötték ki. Másrészt semmiféle nyilvántartás nincs arról, ki az, akinek magyar állampolgárként egy-két hónap vagy egy-két év múlva hirtelen lesz egy magyarországi lakcíme. Akkor már nem minősül migránsnak, hanem magyar állampolgárnak. Nézzünk szembe a tényekkel: a Vajdaságból egy erőteljes exodus zajlik, Erdélyben is megindult egy munkavállalási kampány Németország és Anglia irányába. Különböző migrációkutatók száz-százötvenezerre becsülik azon határon túliak számát, akik kint dolgoznak Nyugat-Európában, magyar útlevéllel rendelkezve, ők ráadásul csökkentik is a magyarországi munkanélküli statisztikát. A másik fontos dolog, hogy a kormányzati terv az egymillió határon túli magyar. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy bármikor egy választójogi rendelkezéssel be lehet betonozni a magyarországi politikai rendszert, a centrális erőteret, de úgy is, hogy Magyarország további demográfiai utánpótlásáról van szó. Hosszabb távon az is életszerű értelmezés, hogy bár egy politikus nem mondhatja ki, hogy bizonyos területeken vége a magyar életnek, de „lehetőséget biztosítok számodra az identitásod megőrzésére”. A magyar kormány nem rendelkezik kellő forrásokkal és olyan presztízzsel a Kárpát-medencében, hogy azokon a területeken is magyar intézményhálózatot tartson fenn, ahol már az állami/egyházi normatíva sem segít, ahol a vegyes házasságok aránya eléri az ötven-hatvan százalékot. A kettős állampolgárság egy lehetőség arra, hogy valaki eldönthesse, hol keresi, folytatja a mobilitási pályáját. Ugyanúgy, ahogy a tömbterületeken is. Itt egy évszázados tendenciáról van szó, hisz a 19. század közepe óta folyamatosan a Kárpát-medence széleiről folyik a beáramlás a medence közepe felé. Ezt Trianon megakasztotta, ma pedig gyakorlatilag magyar nemzetiségűekből rekrutálódik a beáramlók tömege. Tehát évszázados trendek térnek vissza, és ha a politika nem is mondja ki, a kettős állampolgársággal menekülési vagy identitás-megőrzési utat is biztosít. A rész-megnyilatkozásokból az rajzolódik ki, hogy a kormányzat a tömbterületekben gondolkodik, a tömbterületek magyarságának a megőrzése lehet az elsődleges. De a politikai retorika és a kis célprogramok felsorolása mögött nem látszik a koncepció. Egy bizonyos, a Fidesz vezetői nem szeretnék, hogy megismétlődjön egy 2004-hez hasonló megosztó kampány ebben a kérdésben, és a külhoni magyarokat a saját politikai közösségük részének tekintik. A döntő kérdés és a veszély ebben a dologban az, hogy megindul-e a diaszporizáció vagy sem. Ez alatt nem a szórványosodást értem, hanem azt, hogy a kisebbségi magyar közösségeket önálló politikai közösségnek fogjuk föl, vagy pedig olyannak, amely enklávéként, integrálatlanul, elidegenedve él egy adott országban; amelynek a vezetőit egy másik országból választja ki az anyaország. Joggal fontos kérdés, hogy kikkel áll szóba Budapest, ki lesz ennek a politikának a képviselője a magyarlakta régiókban. Lényegében a kettős állampolgárság ügyéből a határon túli magyar elitek kimaradtak. Tehát ez egy legitimációs válságot okoz a határon túli elitek körében, emiatt új egyességet kell kötni a magyar kormányzattal, és a kérdés az, kinek sikerül, kinek nem. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2015. augusztus 17.Kolozsvártól Nápolyig, San DiegóigAhol a 20–21. században magyar írók éltek, élnek, szerte a nagyvilágban. A Kolozsvári Magyar Napok kiemelkedő irodalmi eseményére kerül sor augusztus 20-án du. 4 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Jókai/Napoca utca 16. szám alatti, emeleti előadótermében: bemutatjuk a Valahol van egy város című ünnepi könyvet. Meghívott szerzőink beszélnek élményeikről: András Sándor a Budapesttől az Egyesült Államokig vezető útról, Csapody Miklós Sopronról és Selmecbányáról, Markó Béla és Kelemen Hunor Erdélyről és Bukarestről, Láng Zsolt Marosvásárhelyről és Berlinről. Lászlóffy Aladár címadó versét, Esterházy Péter, Dragomán György és Szörényi László prózáját Bíró József színművész előadásában hallhatja a közönség. Házigazda: Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 22.Valós és elképzelt városok találkozásaBemutatták a Korunk–Komp-Press legújabb kötetét – Körülbelül egy év alatt készült el a könyv, a szövegek azonban több évtized termékei. Kós Károly írása például, amely először jelenik meg kötetben, körülbelül ötven éve született – hangsúlyozta Kántor Lajos irodalomtörténész csütörtökön délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében, a Korunk–Komp-Press gondozásában frissen megjelent Valahol van egy város című antológia bemutatóján. Mint mondta, a kiadványban több olyan szöveg is olvasható, amelyek főként az utóbbi években láttak napvilágot a Korunk hasábjain; a törzsanyag viszont egészen új, és a Lászlóffy Aladár verse által ihletett gondolat jegyében született. Negyvenhárom író – Kós Károlytól Dragomán Györgyig – valós és elképzelt városát ismerhetjük meg a könyvben, derült ki a rendezvényen, ahol az írások egyfajta kiegészítéseként városélményeikről, városértelmezéseikről mesélt a jelenlévő négy szerző: András Sándor, Csapody Miklós, Markó Béla és Kelemen Hunor. András Sándor költő, irodalomtörténész és -kritikus megannyi városban élt már, köztük Szegeden, Oxfordban, Londonban és Los Angelesben is; otthonosan érzi magát Kolozsváron, mint mondta, séta közben ezúttal is volt alkalma meggyőződni arról, hogy Budapest után a második legjobb magyar városban van. – Az utcák, a forgalom bonyodalma, a könyvesboltok, kávézók, a levegő mind-mind hozzájárul ehhez, ezen felül pedig jelentős kulturális városa Kolozsvár a világ ezen részének – hangsúlyozta. Úgy véli, amikor az ember jól megismer egy várost, rájön arra, hogy az voltaképpen sok város, csak kellő időre és türelemre van szükség. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 20.Titkos diplomácia, gazdasági autarchia és „filozófiai tetemrehívás”Polis-kötetek Bánffy Miklósról, Vita Sándorról, Sztranyiczki Gábortól(ról) A Polis könyvkiadó három új kötetét mutatták be szerdán délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében. A Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet szerzője Csapody Miklós író, politikus, aki többek között a magyar Külügyminisztérium levéltárában őrzött iratokat dolgozott fel, és azok alapján ismertette Bánffy 1943-as bukaresti titkos diplomáciai útjának eseményeit és hátterét. A Vita Sándor: Erdélyi gazdaság – erdélyi politika című kötetet Sárándi Tamás történész rendezte sajtó alá. Ez többek között a Hitel egykori szerkesztőjének a folyóiratban megjelent tanulmányait és a készülőfélben lévő párizsi békeszerződéshez kapcsolódó, kiadatlan előterjesztéseit is tartalmazza. Sztranyiczki Gábor filozófus Párbeszéd másmagammal című könyvét O. Bogáthy Zoltán pszichológus, a temesvári Nyugati Egyetem professzora méltatta. Bánffy Miklós 1943-as bukaresti útját és tárgyalásait Csapody Miklós életrajzi keretekbe illesztette kötetében. Elmondta, kevesen jártak utána, hogy a kérdéses időszakban melyik diplomata mit és hogyan intézett, így ez egy ismert és mégis ismeretlen történet. 1940-ben Bánffy Miklós behívott erdélyi felsőházi tagja lett az országgyűlésnek. – 1943 júniusában a tartalmas élettapasztalattal rendelkező, a világpolitikában és diplomáciában jártas Bánffy titkos megbízást kapott, amelyet lenyűgöző fatalizmussal végre is hajtott: vonatra ült, megpróbált tárgyalni a teljesen ellenérdekű féllel, Iuliu Maniu volt miniszterelnökkel, a román konzervatív ellenzéki pártvezérrel arról, hogy Magyarország és Románia együtt, legalábbis összehangolt módon ugorjon ki a háborúból – összegezte Csapody Miklós. Bánffy Miklós megkísérelte a tárgyalást, bár kívülről-belülről ismerte a román külpolitika összetevőit és fő célját: Erdély megszerzését és megtartását. Megpróbált Maniuval a közös érdeket illetően megállapodni, de kísérletét semmissé tette, hogy Románia akkor már a saját érdekeinek megfelelő jobb tárgyalási pozícióban volt. ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár) 2016. június 10.Bemutatták Kántor Lajos és Poszler György Erdély elmúlt 100 évéről szóló köteteitBemutatták Kántor Lajos erdélyi irodalomtörténész, a 90 éve indult kolozsvári Korunk című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és a tavaly elhunyt Poszler György akadémikus, irodalomtörténész Erdély elmúlt 100 évéről szóló könyveit Budapesten az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában pénteken. Csapody Miklós irodalomtörténész - aki 1990 és 2010 között az MDF országgyűlési képviselője volt - a bemutatón nyugalmas könyvként jellemezte Poszler György: Az erdélyi magyarság száz évéről - Bizonytalan remények és tétova kételyek című kötetét és Kántor Lajos: Fehér kakas, vörösbor - avagy a nagy Házsongárd című könyvét. Kántor Lajos könyve az életrajz keretei között művészettörténeti, irodalomtörténeti intermezzókkal idézi meg a kort - mondta Csapody Miklós. Poszler György kötete Bibó István írásainak és Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című esszéjének hagyományait követve vázolja fel Erdély történetét az ottani közösségek, intézmények és nagy egyéniségek sorsát Trianontól 2010-ig - mondta Csapody Miklós. "Ami Nyugaton abszurditás, az Közép-Európában normalitás" - fogalmazott a régió sajátosságairól szólva a szakember. Hozzátette: Poszler György egyik fontos megállapítása, hogy Erdélyben ideig-óráig még az olyan, második világháborút követő hamis ígéretek nyomán létrejött nemzeti intézmények is szolgálhatták a magyarság ügyét, mint például a Bolyai egyetem, a marosvásárhelyi székely színház vagy az autonóm magyar tartomány. Bár, felvetődik az is: talán jobb lett volna nem hinni hazugságokban!? - jegyezte meg Csapody Milós, aki szerint azonban mégis "van hagyomány, lesz folytatás. (...) Gyűlölködés helyett írni kell!" Fábián Péter újságíró a könyvbemutatón felidézte Poszler György néhány, szerinte ma is aktuális gondolatát, így többek között azt, hogy a nemzeti hagyományok féltése nem sajátítható ki, nem válhat politikai tömörülések privilégiumává. A nyugati demokráciák viszont a XX. században két megnyert világháború után is "elrontották a világot", mikor pedig a megnyert hidegháború után az egész világ az ölükbe hullott, kiderült, hogy nem tudnak mit kezdeni vele. Markó Béla költő, a Romániai Magyarok Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi elnöke felszólásában azt hangsúlyozta: az "Erdély-projekt" csak a régió nemzeteinek együttéléséről szólhat, beleértve a jogi és közigazgatási autonómiát és szemben állva mindenféle asszimilációs törekvéssel. Markó Béla szerint azonban ma sem kerülhető meg a kérdés, hogy "valahol utat tévesztettünk-e". Például az 1867-es osztrák-magyar kiegyezésnél, melynek megkötésekor figyelmen kívül hagyták hogy Erdély egy "másik ország", vagy ahogy azt már XIX. században többen is megfogalmazták: egy nemzet él két hazában. Szász Zoltán történész hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet: vajon egy külső hatalmak által annyira befolyásolt régióban mint Közép-Európa, van-e egyáltalán értelme annak a felvetésnek, hogy mi utat tévesztettünk, illetve van-e értelme az önmarcangolásnak, egy olyan közegben, ahol mások nem elsősorban a saját felelősségükkel vannak elfoglalva. Ugyanakkor kibeszélésre szükség van, a XX. század történelme pedig annyiban jelentősen különbözik a megelőző koroktól, hogy még a szélsőségeket is nehéz egyértelműen megítélni - jegyezte meg a szakember. Kántor Lajos 1937-ben született Kolozsváron, 1959-től a Korunk szerkesztője, majd főszerkesztője, 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Most bemutatott 300 oldalas könyvét Tettamanti Béla rajzai díszítik. A szintén Kolozsváron született, 1945-ben Magyarországra települő Poszler György mintegy 100 oldalas most megjelent esszéjét a kötet utószava szerint a szerző néhány héttel halála előtt, 2015 nyarán küldte el a kiadónak. Mindkét kötet a Korunk - Komp-Press Kiadó gondozásában jelent meg. MTI 2016. június 14.Erdély elmúlt 100 éve – Bemutatták Kántor Lajos és Poszler György köteteitBemutatták Kántor Lajos irodalomtörténész, a 90 éve indult kolozsvári Korunk című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és a tavaly elhunyt Poszler György akadémikus, irodalomtörténész Erdély elmúlt 100 évéről szóló könyveit Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában pénteken. Csapody Miklós irodalomtörténész a bemutatón nyugalmas könyvként jellemezte Poszler György Az erdélyi magyarság száz évéről – Bizonytalan remények és tétova kételyek című kötetét és Kántor Lajos Fehér kakas, vörösbor – avagy a nagy Házsongárd című könyvét. Kántor Lajos könyve az életrajz keretei között művészettörténeti, irodalomtörténeti intermezzókkal idézi meg a kort – mondta Csapody Miklós. Poszler György kötete Bibó István írásainak és Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról című esszéjének hagyományait követve vázolja fel Erdély történetét, az ottani közösségek, intézmények és nagy egyéniségek sorsát Trianontól 2010-ig. „Ami Nyugaton abszurditás, az Közép-Európában normalitás" – fogalmazott a régió sajátosságairól szólva Csapody Miklós. Hozzátette: Poszler György egyik fontos megállapítása, hogy Erdélyben ideig-óráig még az olyan, második világháborút követő hamis ígéretek nyomán létrejött nemzeti intézmények is szolgálhatták a magyarság ügyét, mint például a Bolyai-egyetem, a marosvásárhelyi székely színház vagy az autonóm magyar tartomány. „Bár felvetődik az is: talán jobb lett volna nem hinni hazugságokban!?" – jegyezte meg Csapody Miklós, aki szerint azonban mégis „van hagyomány és lesz folytatás. Gyűlölködés helyett írni kell!" Markó Béla költő, az RMDSZ korábbi elnöke felszólalásában azt hangsúlyozta: az „Erdély-projekt" csak a régió nemzeteinek együttéléséről szólhat, beleértve a jogi és közigazgatási autonómiát, szemben állva mindenféle asszimilációs törekvéssel. Markó szerint azonban ma sem kerülhető meg a kérdés, hogy „valahol utat tévesztettünk-e". Például az 1867-es osztrák–magyar kiegyezésnél, amelynek megkötésekor figyelmen kívül hagyták, hogy Erdély egy „másik ország", vagy ahogy azt már a 19. században többen is megfogalmazták: egy nemzet él két hazában. Szász Zoltán történész arra hívta fel a figyelmet: vajon egy, a külső hatalmak által annyira befolyásolt régióban mint Közép-Európa, van-e egyáltalán értelme annak a felvetésnek, hogy mi utat tévesztettünk, illetve van-e értelme az önmarcangolásnak egy olyan közegben, ahol mások nem elsősorban a saját felelősségükkel vannak elfoglalva. Kántor Lajos 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, most bemutatott 300 oldalas könyvét Tettamanti Béla rajzai díszítik. A szintén Kolozsváron született, 1945-ben Magyarországra települő Poszler György mintegy 100 oldalas, most megjelent esszéjét a kötet utószava szerint a szerző néhány héttel halála előtt, 2015 nyarán küldte el a kiadónak. Mindkét kötet a Korunk – Komp-Press Kiadó gondozásában jelent meg. Krónika (Kolozsvár) 2017. november 24.Az erdélyi magyar szellemi életről tanácskoznak BudapestenAz erdélyi magyar szellemi élet a 21. században címmel kezdődött konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), pénteken Budapesten. Az egynapos tanácskozás célja, hogy az erdélyi magyar képzőművészet, történettudomány, filozófia, politológia és irodalmi élet szakértői és képviselői előadásaikkal betekintést nyújtsanak a jelenkori erdélyi magyar szellemi életet alakító kulturális trendekbe. Az előadások képet adnak a régió intézményi, üzleti, politikai kultúrájának állapotáról, valamint foglalkoznak az erdélyi magyar kultúra lehetséges jövőjével is, írja az MTI. A magyar nemzetpolitikai gondolkodást erőteljesen alakította az erdélyi íróalakok munkássága, a magyarországi emberekben az Erdélyről szóló kép sokkal inkább olvasmányaikon alapszik, mintsem a valóságon. Éppen ezért rendkívül időszerű megvitatni a kortárs erdélyi irodalom és szellemi élet helyzetét – hangsúlyozta Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója. Hozzáfűzte: az 1990-es évek elején a múzeumban megszervezett A szabadság dzsungelében konferencia-sorozat alkalmain pontos látleleteket lehetett kapni az akkori erdélyi magyar szellemi életről. A mostani tanácskozás ezt a hagyományt eleveníti fel, és a szervezők azt tervezik, hogy a konferenciát évről évre ismét megrendezik. A jövő évben a tanácskozás témája a 20. század második felének erdélyi magyar szellemi élete lesz. A konferenciát beharangozó Facebook-oldalon a következő kérdésekkel vezetik fel az esemény programjának ismertetését: „Milyen kulturális trendek, mentalitás-meghatározók alakítják az erdélyi magyarság szellemi életét, a művészetet és a tudományt? Mi jellemzi a térség intézményi, üzleti, politikai kultúráját, melyek az új tájékozódási irányok? Milyen az archaikus hagyomány és az új digitális-technológiai dimenzió együttélése? Milyennek látjuk az erdélyi magyar kultúra jövőjét?” A pénteki konferenciát a PIM közösen szervezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Molnár Tamás Kutatóintézetével, amelynek munkatársa, Csapody Miklós elmondta: a 2013-ban alapított, nyolcfős intézet a modern magyar eszmetörténettel, politológiával, irodalom-, művelődés- és filozófiatörténettel foglalkozik. A tanácskozás előadói között van mások mellett Új jövő – század eleji töprengések a Királyhágón című előadásával Csorba László történész, Ujváry Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet kutatója, aki a történettudománynak az erdélyi magyar identitásban betöltött szerepéről ad elő, és Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Árkossy István festőművész Látható és láthatatlan képek a mai erdélyi magyar művészetben címmel ad elő, Markó Béla költő a mai erdélyi szellemi élet dilemmáival szembesíti a közönséget. A konferenciát Szőcs Géza költő, a Magyar PEN Club elnökének beszéde zárja péntek délután. maszol.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
